Érzékenyítő foglalkozáson önkéntesként

Dóra első alkalommal vett részt iskolánk érzékenyítő foglalkozásainak egyikén a napokban. Így írt erről az alkalomról:

Kezdő önkéntes palántákként érkeztünk a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolába. Itt kiselőadáson ismerkedtünk meg a látássérülés típusaival, fokozataival. Szituációs gyakorlatban pedig a közlekedésben és tájékozódásban való segítségnyújtással próbálkoztunk. Az iskola vak munkatársa megmutatta nekünk a Braille-írást és az írógép használatát. Láthattuk azt is, hogy a számítógép hogyan működik akadálymentesen. Meglepetésemre használói számára nagyon könnyen művelhető az olvasás, de egy elektronikus levél elküldése sem jelent akadályt. Később kipróbáltuk kinti terepen, lefedett szemmel a vakvezető kutya általi vezetést is. Közlekedtem már így, azonban szabadban ez volt az első alkalom. Most is új ismeretekkel lettem gazdagabb.

A képen egy kis lépcsősor tetején áll egy lefedett szemű hölgy, aki fogja a fekete vakvezető kutya hámját. A vakvezető kutya másik oldalán áll kiképzője.
Diamonddal sétáltunk az utcán

Azt gondolom, hogy ember és állat kölcsönösen tudja segíteni egymást. Ha mi, emberek megfelelően, szeretettel gondoskodunk róluk, nagyon hasznosak, és nélkülözhetetlenekké válhatnak számunkra. Természetesen nem kevés energiát, kitartást, elhivatottságot igényel a kiképzésük, de mindez egy nagyon nemes cél érdekében történik.

Az általános iskolai érzékenyítő órákhoz már két ízben is volt szerencsém. A Baráthegyi szakemberei mindkettőre elfogadták a meghívást. Betekintést nyújtottak egy olyan világba, amelynek ismerete hozzátartozna az általános emberi műveltséghez, a toleranciához és nem utolsósorban az empátia növeléséhez. Remélem, a jövőben is ellátogatnak majd hozzánk, hogy minél több tanuló hozzáállása jó irányban alakuljon a látássérült emberek elfogadásának terén!”

Várunk hát minden érdeklődőt, akár kiscsoportokban is. Jelentkezni e-mailben az alábbi linkre kattintva jelentkezem, vagy a 06 46 / 311 236-os telefonszámon lehet. Szeretettel várunk mindenkit!

Tegyünk együtt valami NAGYON JÓT, hogy minél többen élhessenek önállóbb, függetlenebb életet!
1% a vakvezető kutyákért!

  • Bejegyzés kelte:
  • Utolsó módosítás:
  • Szerző:
  • Kategóriák: Hírek