A kutyák számára a legtermészetesebb környezet mégiscsak az erdő. Ez jól hangzik, de valóban így van? Igen, mert az erdőben semmi olyan szabálynak nem kel megfelelni, mint a városban: leléphet a kis ösvényről, nincsen járdaszegély, és rengeteg új élményt kap. Két tapasztalt vakvezetőkutya-kiképzőnk osztotta meg velünk a gondolatait.

Az erdő felkészíti a kutyáinkat a legnemesebb feladatra

Királyné Barkóczi Emese vakvezetőkutya-kiképzőnk tapasztalt erdőjáró, szereti a terepfutást, kutyás futást és a vakvezető kutyás párosaink terepfutásit is ő szervezte több alkalommal. Mivel mi vakvezető kutyákat képzünk, vagyis nekünk a tanítás az első, ezért arra kértük Emesét, hogy foglalja össze, mit tanulnak az erdőben a kölyök- és a kiképzésben álló kutyák:

„Kiemelten fontos, hogy a kölyök megtanulja követni az embert, hogy bízza rá magát teljesen, hiszen akkor fog vele kiválóan együttműködni a későbbiekben a kiképzése során. Erre az erdő kiváló gyakorlóhely. Közben felfedezi a természetet, kielégíti a kíváncsiságát minden érzékszervével: ott a szaglás, rágás, egyéb érzékelés, hogy milyen illatok, lehullott ágak, csúszós, avaros, esőtől nedves felületek veszik körül. Megismerkedhet a vadon élő állatok szagával, sőt, láthat is vadat. Emelkedőket mászik meg, fák gyökerein lépked, pocsolyába gázol. Csomó tapasztalatot szerez.

Királyné Barkóczi Emese letakart szemmel fut terepen a kutyájával

Nem csoda, hogy alapítványunknál a kölyöknevelők és a kiképzők is szeretik az erdőt. A kölyökkutyának szüksége van arra, hogy tartozzon valakihez, és itt csak arra kell figyelnie, hogy ne veszítse szem elől a nevelőjét – ezért is jó közösségépítő az erdő, mert itt velünk fog tartani, bármerre menjünk is, mert kizárólag a velünk kötött kapcsolatban bízhat.

A cikkünkben szereplő fotók a havonta megtartott kölyöktalálkozókon és a rendszeres heti Marcsi-futikon készültek

Mi, kiképzők azt is „kihasználjuk”, hogy a frissen hozzánk kerülő egy év körüli tanulót olyan elágazáshoz vezetjük, ahol több irányba lehet menni, és mi elindulunk az egyik úton, egy jó kötődésű kutya velünk fog tartani.

Szóval a kölykökre és a vakvezető tanulókra is igaz, hogy jó kapcsolatépítő, ha együtt mászunk hegyet és szaladunk le a lejtőn. Szinte mindig adódik olyan lehetőség, hogy fel tudjuk küldeni a kutyát valamilyen tereptárgyra, a leggyakoribb a kidőlt fatörzs, amire felugrik, ezzel fejlesztjük a mozgáskészségét, testtudatát, és még az is a tanulás része, hogy készítünk róla pár fotót, hiszen addig helyben maradni tanul. Ez több kutya társaságában még nagyobb kihívás, és jó gyakorlás. Egy leendő vakvezető kutya számára nem jelenthet akadályt egy kis fahíd vagy föl-le közlekedni egy kilátó fémlépcsőjén, pedig ezeken a réseken át lehet látni a mélybe, ami sok kutyát kétségbe ejtene. Az erdőben ezt a kis tériszonyt fel tudjuk oldani, ha van ilyen a kutyában. Egy leendő vakvezetőnek meg kell tanulnia, hogy ezek a mesterséges tereptárgyak, mint pl. lépcső, teljesen biztonságosak és stabilak, tehát nem kell attól tartania, hogy lezuhan a mélybe.

Iskolánk speciális gyakorlatára, a „visszatalálós feladatra” ugyancsak az erdőben kerítünk sort. Ennek részletes leírására a cikk terjedelme nem lenne elegendő, a lényege az, hogy a vakvezető tanuló a természetben érti meg, hogy segítenie kell a kiképzőjének, hogy aztán ennek az alapvető tudásnak a birtokában megtanulhassa a vakvezető szakmát.

Amikor nehezíteni akarjuk a kutya dolgát, akkor letérünk a turistaútról, és a járatlan terepen beljebb megyünk 100-200 métert, ekkor a kiképző letakarja a szemét, és kiadja a vezényszót, hogy „vigyél vissza”. A célunk ezzel az, hogy a lehető legoptimálisabb utat választva vezesse vissza az turistaútra. Fontos, hogy ne gépiesen tegye, mint aki Ariadné fonalát követi, hanem a legoptimálisabb úton juttasson vissza, és persze közben vigyázzon a testi épségemre a gödrök, botlató gyökerek és ágak-bogak között. Hasonlít ez ahhoz, amikor egy tömött piacról vezeti ki a gazdáját a vakvezető kutya, ahol az emberek a fák, amelyek persze alaposan feladják a feladatot azzal, hogy össze-vissza mozognak. Vagyis ez egy jó gyakorlófeladat a való élethez.

Erdőjárás közben is tanítjuk a bejelentkezést, vagyis azt, hogy a kölyök és a tanuló jelenjen meg és bökje meg a kezünket időközönként. Az a cél, hogy teljesen magától jöjjön, ne kelljen kiabálni.

Persze a fegyelmezési gyakorlatok sem maradnak el; meg kell tanulni, ha például szembe jön kiránduló vagy kerékpáros, akkor ne szaladjon oda hozzá érdeklődni, mert egy vakvezető kutya akkor se legyen udvariatlan, ha nem pórázon közlekedik. Fontos tudni, hogy a mi vakvezető tanulóink kirándulás alkalmával pár méternél nem mennek távolabb tőlünk, folyamatosan bejelentkeznek, és nem veszélyeztetik az erdei vadakat sem. A hosszú pórázzal elengedett kölyköt pedig könnyebb megállítani az ötméteres „szíjra” lépvbe, ha arra bármilyen okból szükség volna, ezért kölyöknevelőink így járják az erdőt velük. A behívást ugyancsak szoktuk gyakorolni erdőjárás közben, aminek akkor is meg kell valósulni, amikor játékból hívjuk be a kutyát.

Egyedül menjünk a kutyánkkal az erdőbe vagy több kutyával? Attól függ, mit szeretnénk elérni. Ha a cél a kapcsolatépítés és a kötődés kialakítása, akkor egyedül jobb, mert száz százalékban ránk fog figyelni a kutya. Ha viszont azt szeretnénk, hogy a fizikai kondícióját javítsuk, vagy hogy a társas kapcsolatait ki tudja élni, abban az esetben előnyösebb többen futtatni. Ennek előnye az is, hogy nehezítünk a feladatokon, pl. a helyben maradásnál többen vagyunk, sőt, ekkor ugyanúgy be kell jelentkeznie, és fontos, hogy a nagy közös játékból is behívható legyen.

Mindenkinek azt javasoljuk, ha igazán azt szeretné, hogy aktív kikapcsolódásban legyen része a kutyájának, akkor irány az erdő.”

• Emese alapítványunk Youtube csatornáján mondta el, hány kutyával kezdte ezt az évet, valamint egy széles kanyar után miért választotta a kiképző pályát. Ha tetszik a videó, kérjük, iratkozz fel Youtube csatornánkra. 

A természetjárás arra is jó alkalom, hogy a kutyáknak megtanulják tisztelni egymást

Nyíriné Kovács Mária vakvezető-kutya kiképzőnk tapasztalata szerint is sok hasznos tudást ad a természetjárás (amit ki is fog fejteni), elsőként azonban egy fontos körülményre hívja fel a figyelmet:

„Törvény írja elő (a 2009/27-es SZMM rendelet), hogy a vakvezető kutyák közlekedésbiztonsági vizsgáján kötelező feladat a szabadon engedés és a behívás, vagyis a szabadon engedett kutyának hívásra vissza kell mennie a látássérült gazdájához. Ennek azért van jelentősége, mert egy látássérült embernek szüksége van arra a biztonságérzetre, hogy mindig tudja, hogy hol tartózkodik a kutyája, vagyis ha elengedi, akkor a közelében maradjon, sűrűn bejelentkezzen és természetesen minden helyzetben jólnevelten viselkedjen.”

Nyíriné Kovács Mária beszélget az egyik látássérült kliensünkkel

Mindezt jó előre begyakoroljuk az egyéves korukig kölyöknevelőikkel élő kutyákkal. Egy-, másfél éves koruk környékén kerülnek a kiképzőjükhöz, akivel befinomítják a feladatot, és az egyévesek már mindannyian tudják a következőket:

• abban az esetben, ha szabadon futkároznak, akkor sem mennek el 5-10 méternél messzebb
• azért maradnak a gazdájuk közelében, hogy folyamatosan bejelentkezhessenek
• ami annyit jelent, hogy egy-két percenként visszamennek, hozzáérintik a kezéhez vagy a lábához az orrukat.

Érdekes kérdés, hogyan érjük el ezt a vakvezető kutyáinkkal. Mária így foglalta össze:

„Az egyéves kutyáink már patentra tudják a bejelentkezést. Talán furán hangzik, de mivel egy labrador állandóan éhes, ezért egy ügyes bejelentkezés után a dicséret mellett jár a falatka is. Hát hogyne jelentkeznének be szívesen kiskoruktól kezdve, és mindannyian szintet lépnek ebben, amikort már a látássérült gazdának akarnak segíteni, és nem a jutalomfalatért csinálják, hanem szeretetből, kötelességtudásból, gondoskodásból. Ezt persze a „házi” vagy „hobbi kutyáknak” is jó lenne tudni.

Mária szerint ezért érdemes a természetben pórázon sétálni, kirándulni a leendő vakvezető kutyákkal:

„Az erdei ösvényeken, mezei utakon szemben érkező kutyák és gazdáik nagyon jó gyakorlást jelentenek nekünk. Ilyen esetekre azt tanítjuk a kölyöknevelőinknek, hogy a kutya mellettük menjen, mert érdemes körüktekintőnek és óvatosnak lennünk; minden esetben van valamilyen oka annak, hogy a másik kutya pórázon van, amiről nem tudunk. Természetesen az is szempont, hogy egy vakvezető tanuló nem rohanhat oda, mert zavarhatná a másik kutyát és a gazdáját. Persze ha van rá lehetőség, akkor engedélyezzük az összeszagolást, ők így ismerkednek, szükségük is van arra, hogy idegen kutyákkal találkozzanak. Ha nincsen a másik kutya pórázon, akkor is óvatosak vagyunk. Egy ilyen szabadtéri találkozás sok tanulsággal jár, megtanulják tisztelni a másik kutyát, ugyanis előfordul, hogy egy idősebb kutya nem szíveli a játékos szándékkal közeledést, és elég, ha csak odamorog, az már egy jó lecke: a mi fiatal kutyánk megtanulja, hogy egy ismeretlennel nem érdemes ennyire nyíltan barátkozni. Másik esetben az a tanulás, hogy tiszteletben kell tartani a kisebb kutyákat és még folytathatnám.”

A természetben lenni a szép fák, madárcsicsergés és jó társaság miatt is érdemes. Az úgynevezett „Marcsi-futik” olyan alkalmak, amikor kölyöknevelők hétvégi sétákat tesznek együtt élvezve a természetet és egymás társaságát. A séta névadója és szervezője, Mária emiatt tartja fontosnak:

„Együtt sétálni sok minden miatt jó, nekem kiképzőként öröm látni, amikor 15-20 kutyával megyünk együtt. Közben beszélgetünk, és fontos kérdésekben tudok segíteni a kölyöknevelőknek. Azt is látom, hogyan működnek együtt a kutyájukkal, és olyan alapvető kérdésekben adhatok tanácsot, amire nem biztos, hogy máskor sor került volna.”

Mária elmondta, hogy a természetjárás kutyákkal felelősség is, ezért nem engedik 5-10 méternél messzebb a kutyákat, de fegyelmezésre emiatt nincs is gyakran szükség, annyira bennük van a lejelentkezés igénye. A társaság nem csak a kutyázásról szól: „Arra nagyon figyelek, hogy senki ne legyen egyedül, mindenkit megszólítok. Talán ennek is köszönhető, hogy olyan nem aktív kölyöknevelők is velünk tartanak, akiknek éppen akkor nincsen kutyájuk; ez nem gond, van elég kutyánk, kapnak egyet a sétára. Akik a természetet, a kutyák és az emberek társaságát is szeretik, azoknak a természetjárás a legjobb program együtt.”

• Mária rendszeresen szerepel Youtube csatornánkon, a legutóbbi kisfilmünkben Hargita képzésének első szakaszába pillantunk bele. Ha tetszik a videó, kérjük, iratkozz fel Youtube csatornánkra. 

Exkluzív hírlevelünk Mindenkinek!

Értesülj elsőként Topáz kölykeinek a fejlődéséről! Iratkozz fel elektronikus hírlevelünkre! Topáz kölykeiről 8 héten át exkluzív tartalmat olvashatsz.

Hírleveleinkben olyan tartalmakat is közzéteszünk róluk, amelyek sehol máshol nem érhetők el. Tarts velünk a nagy kalandra, a hírlevél feliratkozás linkje ITT érhető el. Ha már olvasod hírlevelünket, és elégedett vagy, arra kérünk, hogy hívd meg ismerőseidet úgy, hogy elküldöd nekik ennek a cikknek vagy a feliratkozásnak a linkjét.

Köszönjük!

A Baráthegyi csapata