Elnyertük az arany Effie-díjat

Hatalmas elismerést kaptak a vakvezető kutyák! Idén az Effie Gálán igen nívós mezőnyben civil szervezetként kiemelkedően jól szerepeltünk, elnyertük a hosszú távú hatékonyság kategóriában az Arany Effie díjat. Mint Ön is tudja, alapítványunk minden híradása arról szól, hogy a fogyatékos embereket nem sajnálni, hanem úgy kell segíteni, hogy boldog és teljes életet élhessenek. Ehhez járulnak hozzá vakvezető kutyáink, akik  önállóságot és függetlenséget biztosítanak gazdáiknak.

Büszkék vagyunk arra, hogy társadalmi célú üzenetünket hatékonynak, értékesnek és etikusnak találta a zsűri.

A képen Effie Awards plakátok előtt áll 4 férfi, többek között dr. Mezősi Tamás (alapítványunk kuratóriumának elnöke) , és egy hölgy, kezükben az Effie díjjakkal
Az Effie 2014 hosszú távú hatékonyság kategória díjazottjai

A  hosszú távú hatékonyság kategória, amelyben a legnagyobb, arany fokozatú elismerést kaptuk olyan szervezeteknek kerül minden évben átadásra, akik  legalább három éven keresztül tartósan kiemelkedő eredményeket érnek el kommunikációjuk segítségével. Nagyon szoros volt a mezőny, mégis a szakmai zsűri országosan ismert sikeres nagyvállalatok elé helyezte alapítványunk tevékenységét (tavaly az országban már mi adtuk át a legtöbb vakvezető kutyát ingyen gazdájának), amit ez úton is nagyon szépen köszönünk!
Ezúton is köszönjük a folyamatosan növekvő létszámú önkéntes támogatóinknak segítségüket, amely eredményeként egyre több helyen értékelik értékteremtő munkánkat!

a képen az amerikai alapítású Effie Awards (Effie Díj) hatalmas logó alatt a színpadon a díjazottak állnak és ülnek
Az idei Effie Díjátadó Gálán olyan sokan voltak, hogy még a színpadon is ültek 🙂

Reméljük ez az elismerésünk is hozzájárul ahhoz, hogy minél többen támogassák a vakvezető kutya képzést, azaz továbbra is: Tegyünk együtt valami NAGYON JÓT a vakvezető kutyákért!

Hogyan lehet Ön is részese annak, hogy a magyarországi vak emberek ne csak alig 1%-át segítse vakvezető kutya:

Legyen önkéntes!
Mutassa be cégének, hogy velünk érdemes együttműködni!
Vegyenek részt interaktív csapatépítő érzékenyítő programjainkon!
Ismerőseinek javasolja adójuk 1%-ának jó helyre kerülését!

Miért?
Mert ezek az adományok értéket teremtenek!

  • Bejegyzés kelte:
  • Utolsó módosítás:
  • Szerző:
  • Kategória: Hírek