Tanai Csaba és Szamóca sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát tett.
„A Pólus Centerben a sok ember és bevásárlókocsi kerülgetése jó alkalmat adott arra, hogy Szamóca bemutassa, milyen ügyesen felkészült a vizsgára. Vakvezető kutyánk szépen jelezte a járdaszegélyeket, Csaba pontosan indította el a kutyát az úton átkelések alkalmával, ami nagyon fontos, hiszen eldönti, hogy sikeres lesz a vizsga vagy nem” – mondta Szamóca kiképzője, Nyíriné Kovács Mária.
Mentek jó tempóban, a járda közepére támasztott rollerek nem bírták felbuktatni őket, simán kikerülték őket, nem késett a minden vizsgára beugró emberi tényező sem, most egy keringőző bácsi képében. Nem volt szándékos persze, hogy ide-oda cikázott előttük, és amikor Szamóca már majdnem megkerülte, ismét eléjük lépett, míg aztán kutyánk gondolt egyet, beállt a sor végére és megvárta, amíg a bácsi megáll, és akkor kerülte ki.
Szamóca hamar beilleszkedett Csabánál
A zuhogó eső nem zavarta őket, ettől nem is tartottak, mivel a felkészülés idején gyakoroltak esőben is. „Tetszett, hogy Szamóca szépen dolgozott, és az is, hogy Csaba hagyta dolgozni, rábízta magát” – értékelt a vizsgabizottság, majd kiváló minősítést adott a párosnak.
„Életem legjobb kutyája” – mondta róla Csaba – Magabiztos volt, felnőtt a feladathoz, a vizsgára összenőttünk, összecsiszolódtunk. Sokat köszönhetek Szamóca kiképzőjének, Máriának, aki látta, hogy én is akarom a sikert. Szamóca a harmadik vakvezető kutyám, van rutinom, de így is tanultam újat a felkészülés alatt. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy látó ember új autót vesz, és időbe telik, amíg megszokja. Annak is nagyon örülök, hogy Szamóca hamar beilleszkedett a falkába, előző vakvezető kutyám, Bonca mellé, aki velem tölti nyugdíjas éveit, Olivér kutyámat is megszerette, ő egy csoki színű uszkár. Az előbb értünk haza a közös sétából. Szamócával az első pillanattól kezdve úgy szeretjük egymást, mint a másik két kutyámmal.”
Csaba éveken át járt érzékenyíteni Boncával, aki ebből a feladatkörből is nyugdíjba ment, és Szamóca vette át a helyét.
Sok sikert kívánunk Csabának és Szamócának, boldog együtt töltött éveket!
Nyíriné Kovács Mária és párosunk: