A Tétényi-fennsík egyik kis ligetébe húzódtunk be a nagy hőség elől, ahol több, mint 2 órán át elméleti és gyakorlati oktatást tartott három kiképzőnk. Az egyes elméleti részeket mindig gyakorlás követte sokféle területet érintve: ilyen volt például, amikor azt gyakorolták, hogyan kell megtanítani a kutyának, hogy kizárólag a gazda engedélyét követően ehetik meg a felkínált ételt. Erre azért van szükség, mert sokan helytelen módon kéretlenül – vagyis a gazda engedélye nélkül – etetik a vakvezető kutyákat. Erről a látássérült gazdi csak akkor értesül, amikor meghallja, hogy a kutyája eszik valamit, vagyis ezzel a gyakorlattal szeretnénk elejét venni annak, hogy felelőtlen emberek veszélyeztessék kutyáink egészségét. Mindemellett sokszor figyelmeztetünk arra, hogy senki ne etesse a vakvezető kutyákat.
Egy közös cél, egy közösség
Vasárnap találkoztunk a kölyöknevelőkkel és a náluk élő kutyáinkkal. A 4-5 hónapos kölykök szépek és körülbelül 7-8 hónap múlva kiképzőinkhez kerülhetnek.
A délutánt egy kellemes hűvös helyen, a Camponában töltöttük, ahol a kutyák reakcióit néztük meg különböző ingerekre. Egy kávé, sok beszélgetés, viccelődés és barátkozás no meg rengeteg gyakorlás után mindenki alaposan elfáradva térhetett haza.
Erre a kölyöktalálkozóra meghívtuk leendő kölyöknevelőinket is, akik az Iris-alom tíz kiskutyáját viszik szerető otthonukba június közepén. Tanulni, tapasztalatot gyűjteni jöttek, hogy tájékozottabban kezdhessenek neki a közös munkának, amelynek a végén átadják kiképzőinknek a vakvezető tanulókat. Egyre több figyelmet szentelünk a kölyöknevelésnek, mert ezekből a kutyákból körülbelül másfél – kétéves korukra vakvezetőket képzünk. Ez a mi legfontosabb feladatunk, ez az életünk, ezért hálával és szeretettel gondolunk azokra, akik közvetlenül, vagyis önkéntes munkával, adománnyal, 1% felajánlással és a lehetőségeik szerint mással támogatnak minket célunk elérése érdekében!