Két éve találkozott először alapítványunknál Tóthné Kiss Orosz Mária (Maja) és Rusty, a vakvezető kutyája. Miután az élet minden területén nagyszerűen együttműködnek, egyetemi tanulmányaikat is együtt küzdötték végig a Miskolci Egyetem jogi karán. A sok tanulásnak meglett az eredménye, a napokban doktorrá avatták Maját. És mivel Maja oldalán Rusty is végigjárta az egyetemet, ő is
A múlt héten kollégáink, Komondi Piroska és Nyíriné Kovács Mária ellátogattak Hegykőre Tex-szel a vakvezető kutya növendékkel. Meglátogatták Tex tenyésztőjét és kiválasztottak két labrador szuka kölyköt. Felhő hamarosan nevelőcsaládhoz kerül, hogy vakvezető kutya lehessen, Legó pedig reményeink szerint alapítványunk első tenyészszukája lesz.
Kölyöknevelő programunkban résztvevő önkéntes nevelő családjaink segítségével egyre több vakvezető kutyát tudunk képezni látássérült embertársainknak. Az ő áldozatos és odaadó munkájuk, segítségük nélkül sehol a világon nem működhetne hatékonyan a vakvezető kutyák kiképzése. Kölyöknevelő csapatunk új tagja az érdi Nagy család, akiknél Fahéj testvére, Fidzsi, a nyolchetes labrador szuka nevelkedik. A család élménybeszámolója Fidzsiről: Eljött
Megérkeztek nevelőcsaládjainkhoz új vakvezető kutya növendékeink, Fahéj és Fidzsi. Fahéj Újpestre került egy rutinos kölyöknevelő családunkhoz, akik már két növendéket, Kirát és Epert felnevelték számunkra. Fidzsi pedig az érdi Nagy családhoz került, akik izgatottan és kíváncsian vágtak bele az új feladatba. Várjuk olyan családok jelentkezését, akik szívesen vennének részt kölyöknevelő programunkban, nyár végi kezdettel.
A rajzpályázatunk egyik korosztálygyőztese, Rácz Abigél a kiírás szerinti vakvezető kutyás interaktív érzékenyítő foglalkozást nyerte osztályának. A nyereményt kiképzőnk, Nyíriné Kovács Mária adta át, aki Mayával, a vakvezető kutya tanulóval látogatott el az iskolába. A gyerekek azonnal a szívükbe zárták a sárga labrador szukát, aki bezsebelte a neki járó simogatásokat. A kutyák kiképzéséről szóló előadást
Június 6-án az Óbudai Nagy László Általános Iskolába látogatott el Nyíriné Kovács Mária és Tex a kiképzés alatt álló vakvezető kutya növendék. Az Iskola 3./b osztályának tanulói Alapítványunk rajzpályázatán vettek részt, az osztályból Nádor Márk rajza kapta a legtöbb LIKE-ot, így hozzájuttatta diáktársait egy interaktív érzékenyítő foglalkozáshoz. A tanulók némi ismertetés kaptak a kutyák kiképzéséről,
Nyíriné Kovács Mária élménybeszámolója a Budavári Kolping Katolikus Óvodában tett látogatásról: Június 5-én érzékenyítő foglalkozást tartottunk a Budavári Kolping Katolikus Óvodában, ahol a gyerekek óriási izgalommal vártak minket. Feszült figyelemmel figyelték, amikor a vakvezető kutyák munkájáról beszélgettünk, majd hosszú sorokba állva át is élhették hogyan is közlekedik egy vak ember, amit a szemük bekötésével érzékeltettünk.
A tegnapi nap a miskolci Szivárvány Óvoda esélyegyenlőségi napján jártunk. A program keretén belül a gyerekek részt vehettek egy interaktív illat és tárgyfelismerő játékban, melyben Zoli, látássérült kollégánk és Kati óvónéni volt segítségükre. Emellett Katica és Delta, illetve Piros és Diamond segítségével kipróbálhatták, hogy milyen vakvezető kutyával közlekedni. Ezúton szeretnénk megköszönni a meghívást. Egy élményekben
E hét hétfőn Budapesten Bartus Barbara és Demi sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát tett. Gyönyörűen, nagyon precízen és hibátlanul működtek együtt és teljesítették a feladatokat a vizsgán. Ezúton szeretnénk nekik gratulálni a nagyszerű teljesítményükhöz.
A Miskolc-Diósgyőri Református Iskola egészségnapján vettünk részt május 30-án. A diákok kérdezz-felelek játék keretében sok hasznos információt megtudhattak a vakvezető kutyákról és kipróbálhatták, hogy milyen vakvezető kutyával közlekedni. Emellett beszélgethettek Ligner Beáta látássérült kollégánkkal, akivel ott volt vakvezető kutyája, Dennis is. Ezúton szeretnénk megköszönni a meghívást, egy kellemes délelőttöt tölthettünk el együtt.
A minden évben megrendezett Esélyek Háza által szervezett Esélyegyenlőségi napon vettünk részt 2014. május 29-én Miskolcon a Hősök terén. A rendezvényen Alapítványunk mellett, több miskolci szervezet is részt vett, többek között, a Vakok és Gyengénlátók Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Egyesülete, az Észak-magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központ, a Szimbiózis Alapítvány, az ÖMÉFA, a Holdam Egyesület, a MINŐIES Alapítvány, a SINOSZ,
Múlt héten egy miskolci bölcsődébe látogattunk el gyereknap alkalmából, ahol a legkisebbek is megismerkedhettek a vakvezető kutyákkal. Sok kicsi kipróbálta milyen vakvezető kutyával menni, együtt játszottak Diamonddal és Dennisszel, etették, simogatták őket. Köszönjük a meghívást, egy nagyon vidám órát tölthettünk el együtt.