Szvirida Antónia Úton a kutyámmal sorozatunkban arról ír, hogy milyen rekeszizmot, embert és kutyát próbáló történetekbe keveredik vakvezető kutyájával, Felhővel.

 

Kék metró, tömeg, véletlenül talált egyetlen üres hely

Felhő fekszik az ülés alatt, bájos, érdeklődő, de tudja, hogy dolgozik, helye sincs nagyon ficeregni. Néhány perc után érzem, hogy valaki kapirgálja a csizmám, tudtam, hogy a tündéri labifejet simogatják.

„Nagy a tömeg, eleshetsz, kérlek, ne simizd a kutyám.” Tényleg így kezdtem. Fogalmam sem volt, hogy fogom befejezni.

Kis idő elteltével újabb kaparászás a bokám körül, mint kiderült, egy érdeklődő 20 év körüli lány nem tudott ellent állni Felhőnek.

Újabb kérés a részemről, ezúttal kevéssé türelmesen, és végtelenítve a körforgást.

A sokadik megállóban ahol a lány barátnője is szólt, hogy most már elég, meghallottam a riposztot. „Tök mindegy, nem veszi észre, nem lát, nem tudja, mi van körötte.”

Alapvetően türelmes és érzékenyítésre hajlamos vagyok, ritkán ordibálok. Most sem tettem. Előrehajoltam és a kutyám mellett guggoló lány arcán végigsimítva, elkezdtem vakarni a füle tövét… És, a végállomás előtt kettővel, hősünk megértette miről beszéltem! 😀

 

Ráugattak a kutyámra

Ferenciek tere, aluljáró. Igyekszünk a mozgólépcső felé, Felhő sztoikus nyugalommal tűri, hogy ráadjam a cipőit. Velünk szemben jövő, jól szituált úriember kilép a forgalomból, és egy percet sem hezitálva ráugat a kutyámra.

Értetlenül érdeklődöm, hogy ezt ugyan miért tette? Válasz: “Jáá, ne hárágudjá, olyán závárbá jöttem, ásse tudtám hogy köszönjek neki”…

Hát, máskor elég, ha integetsz…

 

A boldogtalan kutya és a szökőkút

Hűvös nyári nap, a kutya nyakában mégis ott egy hűtőkendő, mert 25 foknál sem dolgozik túl gyorsan. Kiterülve fekszik egy szökőkút tócsájában, elégedetten nyalja a száját, amiért extra jutalom ellenében elvitt egy találkozó helyszínére, ahol előtte még csak egyszer járt.

Idős hölgy halál komolyan odalép, kiveszi a kezemből a pórázt és közli, hogy olvasott ő ezekről a kutyákról. Az enyém boldogtalan, és ő most megitatja a szökőkút vizéből. Erre nem is tudtam mondani semmit, csak visszavettem a pórázt, és igyekeztem nagyon-nagyon csúnyán nézni. Asszem, átment, amit mondani akartam, mert a hölgy odébb állt.

 

Hogyan képzelted?!

Egy reggel állunk a lámpánál, várjuk, hogy bezöldüljön. Mellettünk dolgozni siető pár, enyhe konfliktushelyzetben próbálják épp megoldani az életüket. Felhő szokása, hogy kinéz az úttestre, és nemcsak a parancsomra hagyatkozva kel át, hanem szétnéz a zebrán. Ezért decensen ül, a férfi keze ügyében lógó bal füllel.

Buszok a bal oldalon, elég nagy a hangzavar, ilyenkor mindig sokkal jobban figyelek, már feszülten. Kiadom a parancsot, „gyerünk át”, de semmi. Felhő ül és csóválja a farkát, majd a pár nyomában követve a parancsot, átrongyol a zebrán. Furán viselkedett, nem volt biztonságos érzés. Leültettem, próbáltam összeszedni magunkat, mire a mögöttünk sétáló elmesélte, hogy a párunk férfi tagja veszekedés közben végig a kutyám fülét simogatta.

Tudom, hogy képes a stresszoldásra, de az enyémre legyen képes! Azzal, hogy vakvezető kutyát simizel, hogy neked könnyebb legyen, neki elvontad a figyelmét, tőlem elvetted a jogot, hogy biztonságban érezzem magam a buszok között, és a lehetőséget, hogy jól induljon a napom, amikor egy ilyen csodás segítő van mellettem. Hogyan képzelted?!

Olvass több Szvirida Antóniát és Felhőt.

Minél több kölyökkutyát indítunk el azon az úton, amin most Antónia és Felhő jár!

Szépen fejlődnek tenyésztői programunk első kiskutyái. Célunk, hogy az évente 15 vakvezető kutya képzését megduplázzuk saját tenyészállományunkra alapozva. Kérjük, támogasd adód 1%-val a vakvezető kutyák kiképzését, hogy minél több látássérült ember kaphasson esélyt egy önállóbb életre!
1% adószámunk: 18449149–1–05
www.barathegyi.org