Tanulóink a nyár folyamán is gyakorolnak, de bőven jut idejük kikapcsolódásra is. Utazgatnak, kirándulnak, úsznak, hajókáznak. Minden percét élvezik a nyárnak.

Tanulóinkat nem zavarja a szeszélyes időjárás. Pezsgő és barátai megmártóztak a vízben, de megszáradni nem tudtak, mert addigra beborult az ég. Ám ez nem zavarta őket abban, hogy remekül érezzék magukat. Aztán pedig egy gyönyörű réten fogócskáztak, kergetőztek.
Prizma kipróbálta magát hajóskapitányként, amikor kölyöknevelőjével elment egy hajóútra a Dunakanyarhoz. Útközben sok simogatást bezsebelt, így különösen élvezte a kirándulást.
Rézi egy kis kiruccanáson vett részt kölyöknevelőivel Tolna megyében. Megvizsgálta a helyi levendula- és árpatermést, majd megpróbált szóba elegyedni néhány birkával. De sajnos ők akkora birkák voltak, hogy meg sem szólaltak. A napot egy étteremben zárták, ahol Rézi nagyon szépen pihent és várakozott.
Latte és Mese felfedezték a Vas megyei szénabálákat, és ha már ott voltak, fel is másztak néhányra.
Prizma a Spartacus-ösvényt járta végig kölyöknevelőjével. A “kis” labrador nagyon jól érezte magát a szabadban, sok új illattal találkozott, mindent alaposan megvizsgált, felfedezett. Estére persze ki is fáradt rendesen.
Origót és kölyöknevelőjét még egy nyári zápor sem tántorítja el attól, hogy kirándulni menjenek. Ezúttal a Börzsönyt fedezték fel. A sárga labrador a kirándulás végére barna labradorrá változott, de otthon egy kis fürdés segített a problémán.
Óda a nyáron megkedvelte az úszást, így most már vidáman mártózik meg a habokban akár egyedül, akár valamelyik kutya barátjával.
Orkán kipróbálta a SUP-ot is, és persze ebben is remekelt. Utána úszkált is, és kiderült számára, hogy a nyaralás bizony elég fárasztó dolog.

Perec a tó partról felfedezett nagyon furcsa kutyákat, akik még hápogtak is. Nagyon szívesen megmártózott volna, hogy közelebbről is megvizsgálja őket.

Ózon pedig magát a Budai Várat vette be, és nagyon tetszett neki. Kölyöknevelőjével hatalmas sétát tettek, a végére el is fáradt a gyönyörű labrador.

Medencés bulik
“Vajon, hogy érti azt, hogy fürödni tilos? Amikor sáros leszek, egy icipicit, olyan labradoros módon, akkor bezzeg mindig a fürdéssel fenyegetőzik” – gondolta Origó, mikor meglátta a hatalmas medencét. Abban sajnos nem lehetett megmártózni, így Origó kapott egy saját medencét és abban hűsölhetett.