Az idén Budapesten a MÜPA-ban ünnepi érzékenyítő program keretében került sor a „Vakvezető kutyákkal a tömegközlekedésben” című országos gyermek rajzpályázat eredményhirdetésére is. A beérkezett több száz rajz a gyerekek szemszögéből hívja fel a figyelmet a vakvezető kutyával közlekedők szabad mozgását korlátozó magyar tömegközlekedésben tapasztalható hiányosságokra. A szakmai zsűri három korcsoportból választotta ki az első helyezetteket, az alapítvány facebook oldalán pedig lehetőség volt a közönség szavazatok megszerzésére.
A közönség díjat Nádor Márk, az Óbudai Nagy László Általános Iskola tanulója kapta.

Az 1. korcsoport győztese a Laskodi Nefelejcs Óvodából Filep Anna.

A 2. korcsoportban a budapesti Munkácsy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulója Rácz Abigél ért el első helyezést.

A 3. korcsoportban első helyezésért járó díjat pedig a Vályi Kamilla, a debreceni Vénkerti Általános Iskola és AMI tanulója vehette át.

A díjazottak egyúttal nyertek osztályuknak/csoportjuknak egy speciálisan az ő korosztályuknak kifejlesztett, interaktív érzékenyítő programot. Ennek során felkeresik őket a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola látó és látássérült kollégái, akik segítségével beléphetnek a látássérültek világába, és megtapasztalhatják, a látássérültek mindennapjait. Többek között azt is, hogy milyen érzés csukott szemmel megbízni egy kutyában.
Természetesen az itt fel nem sorolt alkotások készítői is hamarosan meglepetésben részesülnek 😉