Séta laza pórázon, átkelés az úton – közlekedni tanulnak a kölykök

Vakvezető tanulóinkkal minden hónapban találkozunk, hogy együtt gyakoroljunk. Augusztusi kölyöktalálkozónkon az volt a feladat, hogy kölyöknevelőik oldalán pórázon haladjanak és keljenek át az útkereszteződéseken.

Ez persze egyszerűen hangzik, de nem olyan könnyű végrehajtani, hiszen a kutyusok és kölyöknevelőik összhangba kerülése nem csak úgy magától történik, hanem meg kell dolgozniuk érte. Hozzájárul ehhez, hogy a kölyöktalálkozóknak oldott, kellemes a hangulata. Kiképzőink és kölyöknevelőink már összeszokott csapattá értek az évek során. A találkozót vezető Erdélyi Judit kölyöknevelési koordinátor ezúttal is sokat segített a párosoknak, és büszkék vagyunk arra, hogy mindenki kitett magáért a gyakorlás közben.

Kölyöktalálkozónkon több, mint 20 kutyánk vett részt, az U, V, W, Z, ZS betűs kölykök. Két csapatba osztottuk őket, hogy mindenkire kellő figyelem juthasson.

A járdaszegély egy fontos pont a vakvezető tanulók életében

Egy fontos mozzanatot külön megemlítünk. A vakvezető tanulókat leültetjük a kereszteződésekben, azután megjutalmazzuk őket. Ez roppant lényeges, mert kiképzett kutyaként minden alkalommal meg kell majd állniuk, mielőtt gazdáikat átvezetnék az úton. A tanulás folyamatában fontos szerepe van annak, hogy rögzüljön bennük egy életre, hogy megállnak, így jelzik a járdaszegélyt. Persze, amikor már látássérült gazdáikat vezetik, akkor elég lesz megállniuk, a leültetésre csak most van szükség a tanulás során.

És nem csupán a kutyusok tanulnak, hanem a kölyöknevelőik is. Többek között arra hívta fel Judit a figyelmüket, hogy itatás közben is türelmes maradjon a kutya, a pihenéseknél valóban pihenjen, hűljön le a teste a nagy melegben, és az is gyakran elhangzott, hogy “pórázon nincs játék”. Ennek is megvan a helye, a találkozó elején és a végén ezúttal sem maradt el.

Vasárnap a felhős délelőtt után délutánra kitisztult az ég Budapest felett, ezért gyakran megálltunk az árnyékban, itattuk a kutyákat, pihentettük őket.

Mindenkinek jólestek az együtt töltött órák, ismét találkoztunk kölyöknevelőinkkel és tanuló kutyáinkkal, akik hazavihetik magukkal friss – és felfrissített – ismereteiket, amelyeknek hasznát fogják venni a napi közös gyakorlások alkalmával.