Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy a Tervezz plakátot a vakvezető kutyákról! című pályázatunk közönségdíjasa a 12 éves Molnár Cintia Rebeka, a kisnánai Szent Imre Általános Iskola tanulója, a szakmai zsűri által választott győztes pedig az 5 éves Popovics Johanna (Gyál, Liliom óvoda) plakátterve lett. Ezen kívül a legjobb plakátszöveg különdíját kapta a 9 éves Palkó-Lappints Áron, a budapesti Kincskereső Iskola tanulója. Gratulálunk a győzteseknek!
Szeretnénk köszönetet mondani mind a 463 rajzért. Hálásak vagyunk a készítőknek, hogy ilyen megható odafigyeléssel és kreativitással dolgoztak. Külön köszönet illeti a felkészítő óvó néniket, tanárokat és szülőket, hiszen nekik köszönhető, hogy az ország minden részén szóba került az elmúlt időszakban a vakvezető kutya képzés és a látássérült emberek ügye. Terveink szerint valamennyi rajzot egy kiállításon mutatjuk majd be.
Cintia és Johanna rajzából óriásplakát készül, ami hamarosan Budapesten, a Kossuth téri metrómegállóban lesz megtekinthető. Ők emellett osztályuk, óvodai csoportjuk számára vakvezető kutyás bemutatót is nyertek.