Parfé és Prizma is továbbtanul

Első születésnapjuk után a Parfé és Prizma bepakolták a börőndjüket, megölelték kölyöknevelőiket, és nagy izgalommal elindultak képzésük következő állomására.

Parfé a saját tenyésztésünkből született  impozáns labrador kan, aki nagy reménysége Alapítványunknak, hisz mindkét szülője vakvezető kutyaiskolák tenyészetéből származik. Felettébb nyugodt, higgadt természetű, jó képességű kutya. Együttműködő, imád tanulni, bármikor kapható egy kis feladatozásra. Lakásban kiválóan viselkedik, emberekhez finoman, tisztelettudóan közeledik. 

Parfé Pécsett töltötte a kölyökkorát a nevelőcsaládjánál, ahol kellő alapozást kapott, hogy a vakvezető kiképzése megkezdődhessen. Magabiztos, céltudatos kutya, ugyanakkor nagyon szeretne megfelelni gazdájának, igyekszik minden feladatot addig próbálni, míg azt sikerül teljesítenie, és amit már megtanul, azt stabilan tudja is. 

Köszönet Parfé felneveléséért Vucseta Mártának és Pusztai Csabának, hogy önzetlen munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy egy csepp kutyából egy jól szocializált, magabiztos kutya váljon, lehetőséget nyújtva egy újabb vakvezető kutya kiképzésére.

Az RTL híradó számolt be arról mikor Parfé megtanulta a karantén ideje alatt az Itt a pirost, hol a pirost.

Testvéréhez hasonlóan, Prizma is saját tenyésztési programunknak köszönhetően látta meg a napvilágot. A szülei vakvezető vonalas kutyák, így nagy reményeket fűzünk az egész P betűs alomhoz. Különleges kisugárzású, méltóságteljes sárga labrador ő, akinek legalább olyan hatalmas a szíve, mint a termete.

Prizma kedves és nyugodt kutya, aki boldogan, lobogó fülekkel vesz részt minden közös tevékenységben a kiképzőjével, számára csak az a fontos, hogy az emberrel lehessen. Nagyon szerencsés lesz az a látássérült embertársunk, akinek a lépteire ő fog vigyázni, biztosak vagyunk benne, hogy rá mindig lehet majd számítani.

Köszönjük szépen Speier Sárának és családjának, akik immár a második fantasztikus kutyát nevelik fel alapítványunknak, hogy önkéntes kölyöknevelőkként hozzájárultak ahhoz, hogy Prizmából is vakvezető kutya legyen.