Okker, Ózon és Orion fontos mérföldkőhöz érkeztek

Az O betűs 3 tagja már beiratkozott a képzés következő szakaszára. Egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy a későbbiekben valakinek a hű társai legyenek.

Az O betűs alom alapítványunk saját tenyésztéséből származik. Nem sokkal első születésnapjuk után elköszöntek kölyöknevelőiktől, hogy kiképzőinkhez költözzenek.

Okker az ország nyugati határa mellett nevelkedett, egy tapasztalt nevelőcsalád szerető gondoskodásában. Rendkívül békés és kiegyensúlyozott szuka kutya, aki szívesen működik együtt gazdájával és mint a szivacs szívja magába a tudást. Végtelen türelemmel viszonyul mind fajtársaihoz, mind az őt szeretgető emberekhez. Segítő munkájával hamarosan egy rászoruló embertársunk mindennapjait fogja bearanyozni. 

Köszönjük Magyarics Szilviának és családjának, hogy békében és szeretetben felnevelték őt és a kiképzés alatt is aktívan segítik fejlődését.

Ózon egy hihetetlen kedves, puha, bújós labrador kan. Könnyen alkalmazkodik, szívesen dolgozik együtt kiképzőjével, mindenben meg akar neki felelni. Idegen kutyákkal, más állatokkal barátságos, tisztelettudó, emberekkel barátságos, sőt, imádja ha simogatják őt, ilyenkor szinte cicává válik. Nagy termete, hosszú lábai, nagy fülei különleges külsőt kölcsönözve teszik őt elegáns kutyává, aki egyszerűen rajong az emberért.

Hálásak vagyunk Ózon nevelőgazdájának Csepreghy Annának, hogy otthont adott a kutyának s törődő önkéntes munkájával felkészítette őt a nagybetűs életre, s így lehetőséget adott egy újabb vakvezető kutya kiképzésére. 

Orion egy közepes termetű, sárga kan tele van élettel. Mindent és mindenkit szeret és mindig mindenre kíváncsi. A munkájában lelkes és együttműködő. Az esze vág, mint a borotva. A lakásban, boltokban kifogástalanul viselkedik. Kiképzője családjába gyorsan beilleszkedett.

Hálásak vagyunk Kiss Viktóriának és Kiss Tamásnak, hogy szeretetteljes kölyökkort biztosítottak Orionnak és rengeteget dolgoztak azon, hogy jól szocializált, kiegyensúlyozott kutyaként kezdhesse meg tanulmányait.

Ózonék egy éves korukban részt vettek egy nagyon fontos teszten, ahol sok mindenre fény derült. Ez nagyon fontos része a képzésnek.

  • Bejegyzés kelte:
  • Utolsó módosítás:
  • Szerző:
  • Kategória: Hírek