Nóra és Cora levizsgázott

Nóra és Cora összebújik
Nóra és Cora összebújik

Edelényiné Sebestyén Nóra és Cora augusztus 27-én sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát tett Miskolcon. Nóra előző vakvezető kutyája, Strimmel, akit szintén mi képeztünk, már boldog nyugdíjas éveit tölti a családjukban, Cora pedig fiatalos lendülettel és rendkívül felelősségteljes odaadással átvette a vezető szerepet a mindennapos közlekedésben.

Nóra és Cora összebújik

A vizsga első részében a vizsgabiztosok megbizonyosodhattak arról, hogy Cora örömmel hatja végre látássérült gazdája kéréseit az engedelmes feladatok során. Ezek után kihúzták a Látásrehabilitációs Központtól az Andor utcai házig vezető útvonalat, amelyet a reggeli esőzések után pocsolyák tarkítottak a párás melegben. Cora figyelmesen és pontosan vezette Nórát, jelezte a fel-és lelépőket, mutatta a lépcsőket, és ügyesen kerülgette az útjukba kerülő akadályokat, anélkül hogy Nóra bármihez is hozzáért volna. Buszon és villamoson is utazniuk kellett, a megállókat pontosan mutatta Cora, segített a felszálláskor az ajtók megmutatásával, majd türelmesen várakozott a leszállás megkezdéséig. Több akadálymentes kis utcán kellett átkelniük, az egyik ilyen keresztutcából egy ijedt kóbor kutya futott át előttük, majd visszafordult Nóráékhoz ismerkedni. Cora a tőle megszokott higgadtsággal kezelte a helyzetet, a vezető munka során épphogy annyira lassított le, míg tovább nem tudtak haladni az útjukba álló másik kutyától, majd magabiztosan mentek tovább. Olyan harmónia áradt a párosból, mintha évek óta együtt közlekednének, pedig még csak most kezdődik igazán kettőjük közös élete.

Ilyen népes csapat kellett ahhoz, hogy Nóra és Cora sikeres vizsgát tegyen

Köszönjük a vizsgabizottság tagjainak, Bajnóczy Enikőnek és Rózsa Katának a vizsgáztatást.

Hálásak vagyunk Farkas Kittinek és párjának, Daninak, akik kölyöknevelőként szívük lelkük beletették Cora felnevelésébe. Köszönjük Vida Zoli kollégánknak, hogy mielőtt Nórához került volna Cora, ő maga is közlekedett vele gyakorlásképpen. Cora kiképzője Királyné Barkóczi Emese volt.

Kívánunk hosszú és boldog együtt töltött éveket Nórának és Corának!

  • Bejegyzés kelte:
  • Utolsó módosítás:
  • Szerző:
  • Kategória: Hírek