A február 19-én Abaújszántón történt kutyatámadás után ismét meg kellett műteni a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola sárga labardorját. Akkor amputációra került sor. Márciusban Gyömbéren újabb műtétet kellett végrehajtani, sajnos újra csonkolni kellett a farka végét.
Február 19-én Kutyatámadás érte Abaújszántón Gyömbért és gazdáját, Kiss Barnabást. Barnabás a munkahelyére igyekezett, amikor egy kertből kiszabadult kutya megtámadta őt és vakvezető kutyáját. Barnabás elesett, a sárga labrador pedig olyan sérülést szenvedett a támadó kutyától, hogy a farka végét le kellett amputálni.
A támadás után felzaklatott állapotba került kutya napokon belül megnyugodott, és március közepe táján úgy tűnt, hogy meg fog gyógyulni, amikor Barnabás arra lett figyelmes, hogy Gyömbér csonkolt farka végén tapintással érzékelhető lett a csontvég. Azonnal alapítványunkhoz fordult, és kiderült, hogy az első műtét után a gyógyulás során a szövetek összehúzódtak és már nem védték a csontvéget. Emiatt a farokcsonk további rövidítésére volt szükség.
„Hazafelé felébredt az autóban, először kicsit sírt, aztán odabújt a fejével. A kutyatámadás óta gyakrabban jön oda hozzám bújni, érzékenyebb lett, több szeretetre, foglalkozásra van szüksége” – mondta gazdája, Kiss Barnabás.
Barnabás arról számolt be, hogy a támadás után Gyömbérrel a lakóhelye környékén magabiztosan közlekednek, a kutyája a munkahelyéhez is szépen vezeti őt, ahol a támadás történt, annyi változás van csupán, hogy érzékenyebben reagál a kerítésnek rontó kutyákra.
„Gyömbér viselkedése hosszú távon kell megfigyelnünk. Az normális, hogy egy ilyen trauma után érzékenyebb lett. Ha megfelelően tudjuk támogatni a kutyát a trauma feldolgozásában, akkor ezek nyomtalanul el fognak tűnni. Mi minden segítséget megadunk Gyömbérnek és neki” – mondta Komondi Piroska, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola szakmai vezetője.
Bár ez a folyamat most akadályba ütközött, bízunk abban, hogy a második műtétből komplikáció nélkül fel fog épülni vakvezető kutyánk.
Kutyás gazdák: Kérjük, vigyázzatok a vakvezető kutyákra!
Kérjük a gazdákat, hogy vigyázzanak a vakvezető kutyák testi épségére, mert látássérült gazdáik számára igazi kincset jelentenek, alapítványunk pedig sok pénz és munka árán tudja pótolni a munkából végleg nyugdíjba kerülő kutyákat:
Egy vakvezető kutya teljes költsége több, mint 5 millió forint!
Kutyáink nyugdíjazásának oka elsősorban idős koruk, hiszen 8-10 év munka után szükségük van a megérdemelt pihenésre, másodsorban valamilyen váratlanul felmerülő egészségügyi probléma szokott lenni. Ezért igyekszünk minél több kutyát képezni, az viszont nagyon fontos, hogy az emberi gondatlanság ne kerüljön be a nyugdíjazás okai közé, mert akkor hosszabb ideig kell várniuk a vakvezető kutyák segítségére számító látássérült embereknek. Alapítványunknál hosszú a várólista, éves szinten folyamatosan 40-50 fő vár vakvezető kutyára.
Mennyibe kerül egy vakvezető kutya?
Egy vakvezető kutya költsége több, mint 5 millió forint. Pontosabban: Egy vakvezető kutya egész életét felölelő összes költsége több, mint 5 millió forint. Ez az időszak körülbelül 10 év.
Egy vakvezető kutya teljes életét felölelő költsége: tenyészkutyák, tenyésztés, kölyöknevelés, szűrések, orvosi költségek, ellátás, felszerelés, kiképzés (1,5 millió Ft a munkadíj), gazdi képzése; átadás, vizsgáztatás, utókövetés és gondozás tíz éven át, felszerelés pótlása, öregedő kutya extra orvosi költségei, nyugdíjazás körüli költségek, közben rezsi, járműhasználat stb. Így lesz a tíz év összes költsége több, mint 5 millió forint.