Óriási az izgalom Gödöllőn: Plachy Lilla és kutyája, Inga, hamarosan vizsgáznak. Ahogy a neve is mutatja, a vizsga mindig egy kis stresszel és drukkal jár, ám a nyugat-dunántúli kiképzőnk, Köbli Mónika teljesen nyugodt. Ahogy mondja, felkészülten vágnak neki a megmérettetésnek, hiszen rengeteget gyakoroltak és dolgoztak együtt az elmúlt hónapokban.

A gödöllői Plachy Lilla április elején kapta Ingát tőlünk, aki minden túlzás nélkül igazi fényt hozott az életébe. Lilla hetente négyszer utazik Budapestre, ahol napi hat órában dolgozik és nagy szüksége van egy segítőre, aki nem csupán elkíséri ezekre a hosszú utakra, hanem társaságot és támogatást is nyújt neki.
Lilla viszonylag jól közlekedett kutya nélkül is, viszont csak igen lassan és bizonytalanul. Ingával együtt látványosan, legalább a háromszorosára gyorsult a tempója, szinte szaladni kell utánuk.

Látszik rajta, hogy a kutyával biztonságban érzi magát, magabiztossá vált a mozgása és a viselkedése is – mondja Móni, aki bizakodva készül a július 5-ei vizsgára Ingával, ahol Lilla és Inga a vizsgabizottság előtt is megmutathatja, hogy mit tanult április óta a megbízhatóság és biztonság
terén.
Hozzátette, hogy Lilla gyengénlátó, és számára az olyan szélsőséges időjárási viszonyok, mint az erős napsütés vagy a sötétség rendkívül zavaró, ezért ilyenkor fokozottan érzi, hogy milyen óriási segítség, ha mellette van egy vakvezető kutya.
Lilla Inga segítségével könnyebben barátkozik, a kutyafuttatóban már több barátot szereztek. A korábbiaknál gördülékenyebb lett a kommunikációja – magyarázta kiképzőnk.
A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola miskolci központú, de országszerte próbál segíteni a látássérülteknek és a gyengénlátóknak. Móni Vas megyében dolgozik, és legnagyobb sajnálatára a nyugat-dunántúli régióban egyelőre kevesebb az igénylő, mint a főváros környékén. Ezért fontos megjegyezni, hogy soha nem a távolság dönti el, hogy ki kapja a vakvezető kutyát; sokkal inkább arra fókuszálunk, hogy a jövőbeli páros képes legyen a jó együttműködésre.