No nem az egész műszakra, csupán addig, amíg kipróbálták, milyen látássérült embernek lenni négylábú segítővel az oldalán. Letakart szemmel vakvezető kutyával közlekedni nem is olyan könnyű, mint azt elsőre gondolhatnánk – tanúsítják ezt a buszvezetők is, akiknek érzékenyítő foglalkozást tartottunk az óbudai buszgarázsban.
A félelem, a bizonytalanság és a védtelenség érzése teljesen természetes, amikor látóként először próbálunk ahhoz hasonlóan közlekedni, ahogy egy látásérült ember a vakvezető kutyájával szokott. Az érzékenyítés lényege a belehelyezkedés, hogy a buszvezetők jobban megértsék, átérezzék azoknak a helyzetét, akikkel naponta találkoznak munka közben. Ebben volt partnerünk a Budapesti Közlekedési Vállalat mintegy harminc buszvezetője.
Vakvezető kutyáink sokkal gyorsabban vezetnek, mint azt a látó emberek gondolják, ezért mindig hatalmas meglepetésként éri őket. Török Attila elmondta, hogy miután letakartuk a szemét, minden bizonytalanná vált. „Amikor a vakvezető kutya vezetett, sokkal lassabban szerettem volna menni. Nagyon elbizonytalanodtam sok helyzetben. Védtelennek éreztem magam. Úgy érzem, nem olyan könnyű megszokni, mint ahogy én azt elképzeltem” – osztotta meg velünk intenzíven átélt első vakvezető kutyás tapasztalatát Török Attila.
Az épületen belül a fehér bot használatával ismerkedtek a buszvezetők. „Nem gondoltam, hogy ennyire félelmetes dolog vakon közlekedni. Ahogy a fal felé közeledve éreztem a hideget, a sötétet, félelemmel töltött el” – mondta Attila. Nyíriné Kovács Mária kiképzőnk elmondta, hogy voltak, akik nem tudták tartani az egyenes irányt, és ez meglepte őket. „Volt bennem egy bizonytalanság érzés, hogy mennyit haladtam és merre felé” – mondta Galicza Ferenc Jánosné buszvezető.
Olivér kutyánkkal a buszra szállást, az ülőhely keresést és a leszállást próbálták ki a buszsofőrok, ezúttal is letakart szemmel. „A busz a munkahelyem, ott jobban tudtam, hogy hova nyúlok és mit találok” – mondta Galicza Ferenc Jánosné. Farkas Darinka kiképzőnk elmondta, hogy sokan nagyon lassan, félszegen mentek a kutya mellett, akit gyakran le kellett lassítani.
Kérjük, támogasd adód 1%-ával a vakvezető kutyák kiképzését! 1% adószámuk: 18449149–1–05
Magyarországon több vakvezető kutyára van szükség. Sokan várakoznak hű társra alapítványunknál. A várólistánkon átlagosan 40-50 fő van. Jelenleg 12 kutyánk áll kiképzés alatt, és ha minden a terveink szerint sikerül, akkor 30 kölyök fog megszületni nálunk ebben az évben, akikből a jövő évben vakvezető kutya válhat.
Örömmel hallgattuk, amikor a buszvezetők elmondták, hogy igyekszenek az első ajtóval megállni a látássérült emberek előtt a buszmegállóban, és akár a bemondón keresztül segítenek nekik, hogy elöl ülhessenek le. A végállomáson pedig megengedik, hogy az álló buszon kiképzőink gyakoroljanak tanuló kutyáinkkal.
Az illat-és tárgyfelismerés szintén meglepő volt a résztvevőknek, hogy bekötött szemmel milyen nehéz összekapcsolni a fűszerek illatát a nevükkel.
A több órás foglalkozás végén így értékeltek:
„Hatalmas munka lehet lelkileg meg fizikailag, hogy eljussanak odáig, hogy ilyen magabiztosan tudjanak közlekedni” – mondta Galicza Ferenc Jánosné.
„Le a kalappal a kutyák és a látássérült emberek előtt, hogy ilyen szépen megtanultak közlekedni. Nagyon tanulságos volt a vakvezető kutyás program, sokkal jobban oda fogok figyelni az ilyen emberekre. Kinyitotta a szememet” – mondta Török Attila.