Dana, április 10.

Ma reggel a kanapé jellegzetes kopogására nyíltak ki megfáradt szemeink. Melindával versenyt futottunk a nappaliig, ahol a Névtelen Szörnyeteg éppen a megtépázott kanapé ülőfelületére próbálta felküzdeni magát. Gyors lerángatás után konstatáltuk, hogy betörtek hozzánk. Aztán kezdett gyanússá válni, hogy nem hiányzik semmi… 🙂 Hát persze, hogy a Szörnyeteg vadászott az éjjel. Most már egyre inkább Démonnak akarom hívni. Azt hittük, hogy este mindent elraktunk, de Ő felhívta figyelmünket a hiányosságokra.

Azért is volna kézenfekvő a Démon név, mert gyanús, hogy éjjel szárnyakat növesztett, ugyanis a zongora magasfényű borítása pisis lábnyomokkal lett kidekorálva.

Na, el is kezdte Melinda feltörölni a nyomok forrásául szolgáló pocsolyát, amit a Dög egy kedves kis csomaggal hálált meg ezalatt Melcsi háta mögött. Hurrá! Szobatiszta, mi?!?

Úgy tűnik, hogy sikerült pórázhoz szoktatni. Ma már jutifalat nélkül is boldogan vette fel a kötőféket.

Tegnap különösen jópofa napunk volt. Április 1-jén felhívtam a Szüleimet és közöltem Velük, hogy befogadunk egy kis Labradort. A válasz ekkor (a dátum okán) az volt, hogy “persze”. Tegnap, a húsvéti látogatás alkalmával szembesülhettek a Vakarccsal. Édesanyám majd’ sírva fakadt, de Édesapám igaz barátjára lelt benne. Ha ezt kibírta, akkor a BKV már kutya füle lesz.