A kölyöknevelésben levő kölykeink nevelőszüleitől érkező beszámolókból szemezgetünk.
Dana (akit Melcsi és Viktor nevelget Lencsi nevű örökbefogadott foxijukkal együtt)
Április 7. reggel
Az éjszakáról:
Az éjszaka remekül telt. Nem sírt.
Ordított. Én csak ordításnak nevezem azt az üvöltés és visítás közötti átmenetet, amellyel garantálta minden egyes szomszéd számára az álommentes kikapcsolódás élményét.
Nem mentünk ki. Na jó, egyszer, de akkor sem hozzá indultunk. Már órák óta feszült a hólyagunk, amikor egymásra néztünk és konstatáltuk, hogy nem fogjuk reggelig kibírni. Épp a csend ritka pillanatait éltük, amit nem akartunk kockára tenni, így szépen egyesével, minden bátorságunkat összeszedve nekiindultunk. A leghalkabb mozdulatok is hangosnak bizonyultak, mert még a háló ajtajáig sem értünk, amikor felzengett a vonyítás.
Hogy fér egy ilyen apró jószágba ennyi decibel?!?
A Viszonyról:
Lencsike oktató-nevelő célzatú hozzáállása még helyenként fellelhető, de egy későesti ordibálásom után úgy tűnik, végre vette a lapot. Azért még rendesen haragszik rá és talán még egy kis undort is felfedezni vélek az arckifejezésében. Bár az lehet, hogy a kis D. förtelmes szagától van… (ma fürdünk)
A nevekről:
Először valami olyan nevet szerettünk volna, ami rá jellemző, így a viselkedéséhez kötődően a Duracell, vagy a Dinamó, székletének konzisztenciájához pedig a Dulcolax passzolna.
Végül olyanokra gondoltunk, mint Dorka, Dudi, Dömper, Dagi, Dina, Dugó. (tetszési sorrendben)
Még jó, hogy ma szombat van… 🙂 Melózni ezek után…
