„Kölyköket nevelni nagyon király dolog”


Az L betűs kölykök március elején kölyöknevelőkhöz költöztek. Farkas Kittivel arról beszélgettünk, milyen remek dolog volt a kezdetektől részt venni a kicsik nevelésében, látni, ahogy személyiségük szépen kibontakozik. Ha nem is most azonnal, de Kitti szívesen viselné gondját máskor is újszülött kiskutyáknak.

Kitti ölében az L betűs kölykökkel
Kitti minden nehézség ellenére a jövőben is szívesen vállalna kölyöknevelést

„Két éve kerültem a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolához, amikor kölyöknevelője lettem Corának, aki nemrégiben került kiképzőjéhez. Ekkor merült fel, hogy legyünk gazdái egy szuka kutyának. Így került hozzám az anyakutya, Csikó” – emlékszik vissza Farkas Kitti a kezdetekre.

„A Baráthegyi munkatársaival megbeszéltük, mire kell figyelnem a vemhesség időszakában, mondták, hogy azonnal telefonáljak, ha a kutya az ellés jeleit mutatja, hogy időben ideérjenek”- idézi fel Kitti. Így is történt, az alapítvány szakmai stábja azonnal a helyszínre sietett, és végigkísérte az 5 órás ellést, mialatt mind a hat kiskutya egészségesen, komplikáció nélkül világra jött.

A kicsik 8 hetes korukig maradtak Kittinél, aki tele van élménnyel. „Hirtelen nem tudok jobban fogalmazni, nagyon király dolog. Rengeteget kell velük foglalkozni, de minden fáradtságot megér, amikor reggel mindannyian megörülnek nekem. Persze ők mindenkinek örülnek, hiszen kölykök” – mondja hatalmas mosollyal az arcán Kitti.

Sokat kell foglalkozni velük, mivel minden újdonság nekik. Kitti azonban azt mondja, minden nehézséget figyelembe véve, szívesen folytatná egyszer. Szerinte, ha valaki olyan körülmények között él, hogy tudja vállalni, akkor mindenképp vágjon bele. „Egy kölyköt nevelni a Baráthegyi önkéntes kölyöknevelő programjában nemes feladat, így segíthetjük egy látássérült ember életét, de amikor több kicsi van, egy egész alom, akkor más a feladat. Ezt olyan jó cselekedetnek tartom, amit szívesen elvállalnék még” – mondta Kitti.

Kitti arról is beszélt, hogy külön öröm elképzelnie, mi lesz a későbbiekben ezekkel a kölykökkel, ki hogyan szerepel majd a vakvezető képzésben, ki tud majd végül levizsgázni, és ki lesz segítője a későbbiekben egy látássérült embernek. Habár mindegyik kicsi egyformán aranyos, a kezdetekben Leon
volt Kitti kedvence, mert ő volt a legkisebb az alomban. Ahogy nőttek és elkezdtek önálló kis személyiséget kapni, mindegyiket valami más miatt lehetett megszeretni.

„Azután talán Legenda volt az, aki legjobban el tudta rabolni valaki szívét, elcsavarni a fejét, mert ő a leginkább emberközpontú” – mondta Kitti.

A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola szeretne Kittinek és családjának ezúton is köszönetet mondani azért, amit a kölykökért és anyjukért tettek. Ezen felül köszönjük nektek is, hogy követitek a picik sorsát. Hamarosan be fogunk számolni arról is, hogyan történt, amikor kölyöknevelőikhez kerültek.

Állj a vakvezető kutyák mellé, támogasd adód 1%-ával kiképzésüket! 1% adószámuk: 18449149–1–05
Így adhatod nekik: http://bit.ly/2Fisu28