Angyalkáink minden nehézség ellenére idén is segítettek a rászoruló és fogyatékossággal élő gyerekeknek. 2022-es Karácsonyi Angyalka projektünkben hatvannégy gyermek karácsonyi kívánságait gyűjtöttük össze.
A gyerekek közül többen eljöttek, hogy átvegyék az ajándékaikat alapítványunk miskolci központjában.
„Örülünk, hogy a mostani nehéz helyzetben, a magas árak ellenére is nagyon lelkesek voltak az adományozók, akik jelentkeztek angyalkának, teljesítették a kívánságokat és beérkezett minden ajándék. Ez hatalmas siker, hálásak vagyunk érte, hogy segítettek a gyerekeknek” – mondta Balogh Ádám, alapítványunk munkatársa, a Karácsonyi Angyalka ajándékozás szervezője.
Zsigmond Béla tavaly is eljött a gyerekeivel alapítványunk karácsonyi programjára, most azt emelte ki, hogy a gyerekinek nagy meglepetés volt, és tetszett nekik az ajándékozás: „Kaptak olyan ajándékot, amire nem is számítanak.”
„A gyerekeim felszabadultak, úgy érzem magam itt, mint egy nagy családban” – mondta Szatmári Erika, aki két gyermekével vett részt az ajándékozáson.
A gyerekek nagyon örültek annak, hogy találkozhattak Balogh Ádám vakvezető kutyájával, Oktávval és nyugdíjas kollégájával, Danával, valamint játszhattak a hat hónapos tanulóval, Aszúval.
Mi került a gyerekek közös karácsonyfája alá idén?
A kívánságok között nem csupán játékok szerepeltek, hanem ruhák, technikai cikkek, tanuláshoz, sportoláshoz szükséges és kreatív alkotóeszközök.
A legkisebbeknek pelenkára és babakocsira van szüksége, a kicsik plüssjátéknak, babának, kisautónak, kirakónak örülnek, a nagyobbak téli ruhákat, technikai cikkeket (Bluetooth fülhallgatót, memóriakártyát) és sporteszközöket kértek. A tanulás is fontos a gyerekeknek, ezért került a fa alá iskolatáska és fodrászkellék is, a kreatív alkotás utáni vágy szintén erős, rajzhoz és fotózáshoz szükséges eszközöket is kértek. A tizenévesek hajvasaló és sminkkészlet kéréseit szintén teljesítették angyalkáink.
Innen jött az „angyalkás” projekt
Több mint egy évtizede segítjük vakvezető kutyák kiképzésével a látássérült emberek életét. Az évek során rengeteg segítséget kaptunk elkötelezett adományozóinktól és önkénteseinktől. 2021 után a második alkalommal adtuk tovább ezt a szeretetet olyan gyerekeknek, akiknek karácsonyi ajándék nem feltétlenül adatik meg. Vannak köztük látássérült és értelmileg akadályozott gyerekek, fogyatékkal élő szülők és rászoruló családok kislányai és kisfiai is.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lakó hatvannégy gyereket rehabilitációs szakemberek és családsegítő munkatársak közreműködésével választottuk ki. A kezdeményezés 2022. december 1-jén indult Facebook oldalunkon, és mindenki hihetetlenül hamar „Angyalkára” talált.
Az ajándékok már december 1-jén elkezdtek sorakozni a gyerekek karácsonyfája alatt miskolci központunkban. Az ajándékok egy részét december 19-én adtuk át a gyerekeknek és családjaiknak, a többi ajándékot pedig eljuttatjuk a karácsonyfák alá.
Az adományozók nagyon lelkesek és motiváltak voltak, rengeteg pozitív visszajelzés érkezett. Sok ,,Angyalka˝ a kívánságokon túl más apró meglepetéseket is csomagolt az ajándékok közé. Azt gondoljuk, hogy a kezdeményezésnek hatalmas összetartó ereje van, és reményeink szerint sikerül szebbé tenni a gyermekek karácsonyát.
Örülünk, hogy mindenki angyalkára lelt, és annak, hogy ennyien segíteni szeretnék a rászoruló gyerekek karácsonyát!