A Balatonnál jártunk egy családi napon, ahol sok-sok érdekes programmal készültek a szervezők. A mi sátrunk mellett még egy mini kalandpark is volt, ami a gyerekek körében hatalmas sikert aratott. Lelkes önkéntesünk, Pozsgay Dóra úgy döntött kipróbálja ő is, hogy végig tud-e menni a pályán. Mindeközben vakvezető kutyája, Ében izgult érte.

Dóra így mesél a nem mindennapi élményéről:

“Először is Piroska gyerkőcei fedezték fel a sátrak között feszülő kalandpályát. Ahogy Piros elkezdte mesélni, hogy néz ki egyre jobban kezdett bennem pezsegni a vágy, hogy talán ki kéne próbálni. Aki ismer, az tudja, hogy imádok extrém dolgokat kipróbálni. Így hát bele karoltam Pirosba és együtt közelítettük meg a pályát. Igazából egyszer, talán Zamárdin voltam már egy kalandpályán, de úgy voltam vele, hogy ha már neki indultam nem hagyhattam most se ki. Ahogy odaértünk a pályához el is kezdték rám próbálni a karabineres – biztosítós rucit, amiből az első gyerek méret rám se jött. Sebaj, nem szabadott kiakadni, volt belőle nagyobb, ami már szépen rám siklott. Mikor rám méretezték egy falépcsőn kellett felmásznom, és jöhetett is az első rész. Perszer Piros, meg a vezető bácsi is ott volt a nyomomban. Indulás előtt azért még átvettük, hogy hogyan kell kapcsolni a karabinereket, ami olyan jól sikerült, hogy szerintem simán kaphattam volna abban a minutumban rájuk ötöst. Az első pályán egy ilyen szőttesen, vagyis egy szövött hálón kellett végig menni.

Először nagyon furcsa volt, hogy ahogy léptem a hálóban azonnal lejjebb kerültem. A szokás kedvéért még az ülőbe is leereszkedtem, mintha egy kis majom lógna rajta. Azonban nem lehetett olyan könnyedén előre haladni benne, mivel csak egymás előtt fértek el a lábfejeim. A pálya végén lévő kis fa szigetecske sokkal feljebb volt, így kellett egy kis lendület, hogy fel tudjunk rá lépni. Egy kis bújócskázás a kötelek alatt, majd a karabineres sikeres átkapcsolása után jöhetett is a második pálya.

Ezen felülről lelógó fonott kötelekbe kellett kapaszkodni, amiről csúszott a kezem, és a magassága miatt alig értem el. Így B tervként abba a vastagabb drótba kapaszkodtam, amibe a karabinereket is át kellett kapcsolni. A technikám a következő volt, mivel egy szál vastagabb drótkötélen kellett végig mennem, hogy a jobb lábamat csúsztattam, a balt pedig emelve vittem utána. Itt is kellett egy kis lendület a pálya végén lévő pihenő részhez. Mikor odaértem már mindenki tapsolt, pedig nem volt annyira nehéz pálya. És ez után jött a vég. Egy olyan szakasz jött, ahol fonott kötélből egy a matek füzetre hasonló kockákból álló hálón kellett végig sétálni. Először is el kellett valahogy képzelnem a pályát, ami nem annyira ment. Szóval egy függőlegesen lévő, matek füzetnek a kockáira hasonló, fonott kötélből álló pályán kellene végig mennem. Többször is be kellet bútoltatni az agyamat, hogy valójában hogy is van ez? Az első kocka után már kezdett beindulni a belső gps –em, és próbáltam felmérni a helyzetet, hogy hogyan is lendüljek neki.

És aztán elkezdtem. Nagyon furcsa volt, hogy hiába próbáltam átlépni a következő „kockára”, folyamatosan csúszott a lábam. A háttérből jött, hogy a lábamra helyezzem a súlyt, de hogy ha az is, meg pluszban még a kezem is csúszott hogyan is haladjak tovább. Próbáltam más technikával tartani magam, úgy ahogy átkarolni több kockát, de úgy se sikerült olyan sokáig tartani magam. Ennél a szakasznál azért már egy kis izomlázat is éreztem a karjaimban, ami még egy indokot adott, hogy miért adjam fel. Kb a negyedéig sikerült eljutnom, majd végül az ülőben csüngve próbáltam magam tovább lökni. Mivel úgy se haladtam olyan sokat jött a C megoldás, hogy a segítő bácsi meglökött, és a következő szünetelős, fellépős faoszlopnál egy létrán jutottam le a földre. Mások szerint már az is nagy dolog, hogy eljutottam addig, ameddig tudtam, én azonban nem tudtam örülni neki, hiszen nem teljesítettem az összes szakaszt. Ott volt még a negyedik rész, amire kíváncsi lettem volna, de elméletileg az még látva is nagyon nehéz lett volna. Szóval mikor visszaértünk a sátorhoz mindenki bíztatott, aminek nagyon örültem! 🙂 “