A kánikulában így gyakorolnak vakvezető tanulóink

A nagy meleg miatt augusztusi kölyöktalálkozónkat egy fővárosi bevásárlóközpontban tartottuk. Kutyáink kisebb csoportokban kaptak feladatokat: közös játék után üveglifteztek, moziztak és lépcsőztek egy kicsit.

A találkozó ezúttal is egy kis mozgatással kezdődött, hogy felesleges energiáit mindenki levezethesse. Kiképzőnk, Nyíriné Kovács Mária a budatététnyi Kamaraerdőben mozgatta le tanulóinkat, hogy jobban tudjanak koncentrálni a gyakorlásnál.

Közel húsz kutyával leptük el a Campona bevásárlóközpontot

Persze nem egyszerre, hanem két turnusban. 3-4 fős csapatokra osztottuk a tanulókat, így mindenkire kellő figyelem jutott és a bevásárlóközpontba látogatókat sem zavartuk.

Komodi Piros, iskolánk szakmai vezetője, egy “külső helyszínen” várta tanulóinkat, ahol a lépcsőzést gyakorolták. Ez nem egy átlagos lépcső, hanem “lyukacsos”. Itt a kutyusoknak alkalmazkodniuk kellett a szokatlan helyzethez, hiszen később gazdáikat akármilyen lépcsőn fel kell tudniuk vezetni.

Farkas Darinka kiképzőnk az üvegliftezést gyakorolta tanulóinkkal, ami szintén a tériszony leküzdésében segíthet. Cipőboltba, és más üzletekbe is bementek a tanoncok kölyöknevelőikkel. Itt fontos, hogy semmi izgalmas dolog, vagy ember nem vonhatja el a figyelmüket, hiszen kiképzett kutyaként majd gazdáikat is elkísérik vásárolni.

Juhász Ildikó Nóra kölyökkoordinátorral a tanulók a mozit fedezték fel, itt sem vonhatta el semmi a figyelmüket. Nehezítés az is, hogy a padló nagyon különleges, fényesen csillogó, így a kutyusok ódzkodhatnak attól, hogy rálépjenek.

Tanulóinknak ilyen sokrétű ismreteket adunk, hogy idővel remek vakvezetőkké váljanak. Izgalommal várjuk első őszi találkozónkat, ahol újra együtt bandázhatnak tanulóink!

  • Bejegyzés kelte:
  • Utolsó módosítás:
  • Szerző:
  • Kategória: Hírek