A birminghami Guide Dogs Tenyészcentrumában és leamingtoni Kiképző Iskolában vendégeskedtünk

2018 november 6. és 9. között abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy a birminghami Guide Dogs Tenyészcentrumában és leamingtoni Kiképző Iskolájában vendégeskedhettünk, köszönhetően Nemzetközi Vakvezető Kutyák Világszövetsége (IGDF) tagságunknak.

Csapatunk. Alapítványunk célja a folyamatos fejlődés és szakmai továbbképzés mellett az, hogy munkánk eredményeként minél több látássérült embertársunknak nyújthassunk önállóbb életet vakvezető kutyával az oldalukon.

A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola ez évben indította el tenyészprogramját, így rendkívül hasznosnak találtuk, hogy bepillanthatunk egy olyan szervezet munkájába, mely évtizedek óta hatalmas tapasztalattal és sikerrel végzi ezt a tevékenységet. Láthattuk, hogyan választják ki tenyészkutyáikat, és milyen tudatos és körültekintő munkával végzik a tenyésztést és az utógondozást is. A tenyészkutyáikat önkénteseknél helyezik ki, és minden héten klubfoglalkozásra invitálják őket a központban, melyet volt szerencsénk megnézni és mi is kicsit részt vehettünk benne.

Az általuk kifejlesztett kölyökteszttel is megismerkedtünk, mellyel kiválasztják, hogy a vakvezető vonalas almaikból van-e olyan kölyök, mely más segítő szakmában sikeresebb lenne, és melyek azok a kiskutyák, akik tapasztalataik alapján kiváló vakvezető kutyákká válhatnak. Voltunk egy önkéntes otthonában, akinél egy 3 hete született golden retriever alom cseperedett, és éppen a heti ellenőrzésen és súlymérésen vettek részt. Jártunk önkéntes kölyöknevelőknél, akiknek nevelő munkájukat a szervezet képzett kiképzői segítik.

Egy tenyérnyi kölyök. Voltunk egy önkéntes otthonában, akinél egy 3 hete született golden retriever alom cseperedett, és éppen a heti ellenőrzésen és súlymérésen vettek részt.
Egy tenyérnyi kölyök. Voltunk egy önkéntes otthonában, akinél egy 3 hete született golden retriever alom cseperedett, és éppen a heti ellenőrzésen és súlymérésen vettek részt.

A tenyészcentrumban érdekes előadásokat tartottak nekünk, betekintést nyertünk a szervezet felépítésébe és megismerhettük működésük alapelveit, tapasztalataikat és fennállásuk sikerét. Volt előadás többek között a keresztképzett kutyákról is; ilyen például az a kutya, akinek látássérült gazdája mozgássérült. Beszéltek nekünk arról, hogy milyen óriási segítség számukra, hogy önkénteseik minden területen segítik munkájukat, legyen szó kölyöknevelésről, sétáltatásról, ápolásról, adománygyűjtésről, szervezésről és még sorolhatnánk. Találkoztunk az önkéntes koordinátorukkal, aki maga is látássérült, és megosztotta velünk saját élményeit és tapasztalatait.

Az egyik napot töltöttünk a Leamingtonban lévő kiképző centrumban. A vakvezető kutyák speciális képzésének lehetőségeit ismertették velünk a gyakorlatban, különböző kiképzési metódusokat láthattunk. Nagyon hasznos volt az itt töltött idő, láttunk új módszereket és olyan gyakorlati tanácsokat kaptunk, melyeket mi is beépíthetünk kutyáink képzésébe. Nyomon követhettük a kiképzésbe vett kezdő és a már kliens mellé átadásra váró képzés végén járó vakvezető kutyák fejlődésének lépéseit.

A tenyészcentrumban érdekes előadásokat tartottak nekünk, betekintést nyertünk a szervezet felépítésébe és megismerhettük működésük alapelveit, tapasztalataikat és fennállásuk sikerét. Itt épp angol kollégánk tart előadást nekünk labrador kutyája segítségével.

Kifejezetten tartalmas és élményekben gazdag tanulmányi út volt a kint töltött pár nap, mely hatalmas segítség számunkra, hiszen Alapítványunk célja a folyamatos fejlődés és szakmai továbbképzés mellett az, hogy munkánk eredményeként minél több látássérült embertársunknak nyújthassunk önállóbb életet vakvezető kutyával az oldalukon.