Egy vakvezető kutyás gazda kezdeményezésének köszönhető, hogy mostantól póráz nélkül sétálhatnak a segítőkutyák. Alapítványunk örömmel adja hírül, hogy hatályba lépett az a kormányrendelet, amely szerint a segítőkutyák „belterület közterületén” is vezethetők póráz nélkül. Így még teljesebb mértékben kipihenhetik a munka fáradalmait.
A változtatás elsődleges célja az volt, hogy ezek a magasan képzett, gazdáikat önzetlenül segítő kutyák élvezhessék az őket megillető szabadságot és pihenést a közterületen belül is.
A rendelet így fogalmaz: „A kormány célja, hogy Magyarország olyan ország legyen, ahol a fogyatékossággal élő emberek önálló életvitelét minden lehetséges eszközzel támogatják. A jövőben a megkülönböztető jelzéssel ellátott, speciálisan kiképzett állatok belterületi közterületeken póráz nélkül is vezethetők lesznek, ami biztosítja számukra a munkavégzésen kívüli, nélkülözhetetlen pihenést.”
Ehhez annyi magyarázatot fűzünk, hogy pl. a vakvezető kutyákon látható hám azt jelenti a számukra, hogy teljes koncentrációval dolgoznak, ezért fontos, hogy amikor lekerül róluk a hám, vagyis pihenhetnek, akkor mostantól a pórázt sem kell a gazdáiknak alkalmazni. Ezáltal még teljesebben pihenhetik ki magukat, ami fontos, hiszen utána ismét csak a munkájukra koncentrálva vezethetik látássérült gazdáikat, akik rájuk bízzák az életüket. Természetesen a póráz nélküli pihenés fontos feltétele, hogy a képzett segítőkutyák póráz nélkül is fegyelmezettek, behívhatók és minden tekintetben megfelelnek az együttélés szabályainak.

Kovács Lívia és Dakar közlekedik

Dakar már szabadon, póráz nélkül
A kormányrendelet kitér arra, hogy a segítőkutyák a fogyatékossággal élő embertársaink esélyegyenlőségét, önálló életvitelének elősegítését előmozdító, speciálisan képzett állatok, ezért már jelenleg is több területen – így az üzletekbe történő belépés vagy a tömegközlekedés tekintetében – eltérő szabályok vonatkoznak rájuk. Továbbá úgy fogalmaz, hogy az állatok jólétére tekintettel és a gazdáikkal folytatott együttműködés javítása érdekében a kutyák belterület közterületén történő vezetésére vonatkozó feltételeket is indokolt megkönnyíteni.
A póráz nélküli pihenés lényeges feltétele, hogy a segítőkutyán világosan felismerhetően rajta legyen a kiképzésének, vizsgáztatásának és alkalmazhatóságának szabályairól szóló miniszteri rendelet szerinti megkülönböztető jelzés. A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány szerint erre a célra a kutyák nyakörvén elhelyezett számmal ellátott biléta a legalkalmasabb, amit vakvezető kutyák eddig is viseltek. Szerepel rajta az alapítvány logója, illetve egy sorszám, ami az adott segítőkutya azonosítására szolgál.


Alapítványunk berkeiből érkezett a kezdeményezés
A változtatás előkészítése során több szervezetet is megkérdeztek a jogalkotók. A kezdetekről azonban Köbliné Sáfrány Írisz tud a leghitelesebben beszámolni, hiszen tavaly kezdete el azt a munkát, aminek most érett be a gyümölcse: „Elég hosszas munka volt, tavaly ősszel kezdtem el ezzel foglalkozni. Megérte a sok levél, a sok utánajárás. Az a lényeg, hogy sikerült” – mondta Dolly kutyánk gazdája, aki az ország egyik legismertebb vakvezető kutyájáról könyvet is írt.

Sáfrányné Köbli Írisz és Dolly
Részletet közlünk a Gajdos László élő környezetért felelős miniszterhez írt leveléből, amelyben így fogalmazott:
Az előző kormány idején kezdtem el kérelmet beadni a segítőkutyákra vonatkozó „póráztörvénnyel” kapcsolatban. A jelenleg hatályban lévő közlekedésbiztonsági vizsga szerint a kutyát el kell engedni, és be is kell hívni, tehát póráz nélkül is tudnia kell ezt. A segítőkutyáknak fontos a séta, amit póráz nélkül szeretnénk véghez vinni. Elsődlegesen azért, hogy a kutyának jó legyen, mert kikapcsolódhat, és a látássérült személynek is könnyebb legyen, hiszen vakon nehéz a pórázon sétáltatás. Szeretném kérni, hogy segítsen abban, hogy ez a módosítás végre hatályba léphessen.
Alapítványunk olyan kutyákat képez, akiknek küldetése van. E feladatkör betöltéséhez és általános jólétükhöz szükség van a minőségi pihenésre is, ezért szeretettel megköszönjük mindenkinek, aki részt vett a pórázhasználattal kapcsolatos módosítás kezdeményezésében, előkészítésében és a változtatás életbe lépésében.




Vélemény, hozzászólás?