Kéttenyérnyi szeretet – Azúr kölykei kéthetesek lettek

Kéttenyérnyi szeretet – Azúr kölykei kéthetesek lettek

Két hete születtek meg Azúr kölykei. Bár a nap nagy részét továbbra is alvással töltik, láthatóan és hallhatóan sokkal aktívabbak, mint egy hete.

A tapintás és a szaglás mellett most már a szemük és a fülük is segíti a világ felfedezését. Fókákhoz hasonlóan kúsznak keresztül-kasul a fekhelyükön, és a hangjukat is egyre határozottabban próbálgatják.

Minden rendben

A kölykök szépen fejlődnek: formásak, egészségesek és kíváncsiak. Szilárd táplálékot még nem fogyasztanak, minden tápanyaghoz az anyjuk tejéből jutnak hozzá. Sokat szopiznak, ezért megfelelő ütemben gyarapodnak: már elérték a születési súlyuk háromszorosát.

Azúr, a mintaanya

Azúr gyakorlott a kölykök gondozásában, hiszen ez már a harmadik alma. Nyugodtan, türelmesen és nagy odafigyeléssel gondoskodik a kicsinyeiről. Rendszeresen eteti és tisztogatja őket, miközben folyamatosan figyeli minden apró rezdülésüket.

Érdekesség, hogy amikor az anya körbenyalogatja a kölyköket, nem csupán tisztán tartja őket. A nyalogatás finoman ingerli a hasukat, ami segíti az emésztést és a megfelelő ürítést. Az élet első heteiben ez nélkülözhetetlen része a kölykök egészséges fejlődésének.

Kis lépések a nagy cél érdekében

2018 óta az alapítvány saját tenyésztési programja is hozzájárul ahhoz, hogy a vakvezető kutyák kiképzése a lehető legalkalmasabb kutyákkal kezdődhessen. A cél, hogy minden nálunk születő kölyökből vakvezető kutya váljon, ám erről csak a fejlődésük során elvégzett anatómiai és temperamentumvizsgálatok eredményei alapján lehet felelősen dönteni.

Most még azonban gondtalan kölyökkorukat élik. A következő hetekben napról napra ügyesebbek, bátrabbak és kíváncsibbak lesznek, mi pedig továbbra is figyelemmel kísérjük fejlődésüket, és rendszeresen hírt adunk róluk. Ha kíváncsi vagy az előzményekre, akkor kattints erre a linkre.

Támogatási lehetőségek

Támogasd Te is alapítványunk munkáját, hogy Azúr kölykeiből jól képzett vakvezető kutyák válhassanak.

Többféle módon is támogathatsz minket.

Központi bankszámlaszámunk: OTP Bank – 11734004-20466859

Bankkártyás, webshopos vagy telefonos adományozás Adjuk össze oldalunkon.

Vállalati adományok és együttműködések a honlapunkon.

Köszönettel!

A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány csapata


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük