Nyíriné Kovács Mária

Honnan tűnhet fel, hogy kölyöktalálkozót tartunk? Sok vidám kutya és mosolygós gazdi gyűlt össze egy helyen. Persze a munka a legfontosabb, mert ilyenkor erősítjük a vakvezető tanulók és a kölyöknevelők közötti kapcsolatot. Kiképzőink sok érdekes feladattal készülnek, és arra is figyelmet fordítanak, hogy a kutyák szokják a tömeget és mindenféle külső ingert,

Miskolcon élsz és szeretnél részt venni önkéntesként egy izgalmas új projektben? Ha szívesen vállalnád egy kiképzés alatt lévő vakvezető kutya délutáni és esti felügyeletét, kérjük, jelentkezz!

A rád váró feladat izgalmas, felelősségteljes, és azzal a nagyszerű érzéssel jár együtt, hogy tevékenyen részt vehettél egy csodálatos segítő kutyus kiképzésében.

Úton a kutyámmal videósorozatunk hatodik részében kölyöknevelőnk, Szűcs Marika és kiképzőnk, Nyíriné Kovács Mária arról beszélnek, milyen a kutyás élet, milyen amikor valaki „kutyássá” válik. Marika immár a második kölyökkutyát neveli, teszi ezt úgy, hogy korábban soha semmilyen állata nem volt. Mindketten úgy gondolják, a kutyával való együttélés megváltoztatja az ember életét,

Tenyésztői programunknak köszönhetően abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy születésüktől fogva (kölyöknevelőink segítségével) ismerjük, gondozzuk és tanítjuk azokat a labradorokat, akikből a jövőben vakvezető kutyák válnak. Kiképzőnk, Nyíriné Kovács Mária egy videóban mondja el, ti hogyan segíthettek ebben.

Május 20-áig van lehetőséged elektronikus úton vagy személyesen nyilatkozni adód egy százalékáról.