Várnai-Kun Vera és Tramini jól megértik egymást, sok újdonságot hoztak egymás életébe. Arról kérdeztük az első kutyás gazdit, hogy milyen vakvezető kutyásnak lenni.

Verának szeretetteljes a kapcsolata kutyájával, amit egy közös újításuk is mutat. „Kuckolódj!” Ez a közös parancsunk, amit én találtam ki, és sokaknak nagyon tetszik. Amikor például leülök egy járművön, akkor úgy érzem biztonságban őt, ha lefekszik a szék alá és hozzám ér. Amikor kimondom, hogy „Kuckolódj!”, akkor ő egyből ott terem és a lábamhoz telepedik.”

A páros novemberben megmutatta, mit tud. Az érettségire hasonlító közlekedésbiztonsági vizsgán három megtanult útvonal közül húzott egyet Vera, amit vizsgabizottság előtt tettek meg a XI. kerületi munkahelyéről a kislánya XII. kerületi iskolájába. De ez most inkább úszóverseny volt.

„A vizsgán úgy izgultam, hogy jól csináljak mindent, de egy baki azért becsúszott, amikor túlmentem a buszmegállón. Szerencsére könnyen kijavítottuk. Nagyon esett, és kapucniban közlekedni az esőben kifejezetten nehéz.”

Az esőben sok elvész a közlekedés zajából, ami fontos a tájékozódásban. Vera azt mondta a látásáról, hogy jobb, hogy van, mintha nem lenne, de nem tud rá hagyatkozni sok esetben, ezért van szüksége vakvezető kutyára. Például egy buszmegállót vagy egy ajtót nem találna meg Tramini nélkül, és más okból is jó, hogy mellette van:

Lehet, hogy most furát mondok, de nekem olyan, mint egy látó embernek az autó. Sokkal kényelmesebb lett az életem, nem kell annyira koncentrálnom, hogy egyenesen keljek át a zebrán, vagy amikor tudom, hogy nemsokára ki kell kerülnöm egy oszlopot, mert ő figyel helyettem. Korábban sokat közlekedtem egyedül munkába, a gyerekemért az iskolába, ügyeket intézni. Az ehhez szükséges folyamatos intenzív koncentrációba belefáradtam.

Éljenek a kutyák!

Verának nem volt még kutyája, ezért sok újat tanult Farkas Darinkától. Munkatársunk képezte ki Traminit, és a vizsgát megelőző hónapokban segítette őket, hogy jól menjen minden. Rátérve a kutyás élet előnyeire Vera elsőként tízéves kislányát említi, aki szereti, ha tanulás közben mellette ül Tramini, néha tanulás helyett is, és kifejezetten baráti kapcsolatban van a kutyával. A napi futtatások is új élményeket hoztak az életükbe, Vera eddig nem gondolta volna, hogy olyan lesz, mint amikor játszótérre járt a gyerekével. Sok olyan emberrel megismerkedett, akivel kutya nélkül valószínűleg nem került volna kapcsolatba, sőt, a lánya Tramini közvetítésével új barátra lelt.

Amikor gimnazista, egyetemista voltam, sokkal több időt szántunk a beszélgetésre, ez jött most vissza, aminek nagyon örülök.” Persze a fura kérdések elől ő sem menekülhet, meg kell válaszolni, hogy milyen „márkájú” a kutya, vagy azt, hogy akkor is Tramini a neve, amikor dolgozik. De azért pozitív a mérleg. „A budakeszi állatkert gondozójával utaztunk együtt nemrég, rengeteget beszélgettünk a vakvezető kutyákról és a hiúzokról, akiket szintén nagyon kedvelek.

Jaj, de cuki!

„A munkahelyemen az az első kérdés, hogy hol a kutya, amikor nem látszik, hogy az asztal alatt fekszik, csak utána köszönnek nekem. Szinte terápiás szerepet tölt be, mert gyakran hallom, hogy „Jaj, de aranyos, eldobhatom a labdádat?”; „Jaj, de cuki, ráült a lábamra!”. Mindig örülök, amikor másoknak is örömet okoz.”

A sok előnyös változás mellett Vera elkezdte megismerni a kutyás élet nehézségeit is. Például annyira nem kellemes metsző hidegben kora reggel sétáltatni. Nyáron pedig szembesült azzal, hogy más esetben is alkalmazkodnia kell: „Szeretek gyorsan menni, de Tramini jóval lassabb lett a hőségben, mint máskor. Tapasztalat híján felhívtam a kiképzőjét, aki megnyugtatott, hogy nincs baj, más kutyák is így vannak ezzel, el kell fogadni. Ez nem okozott nehézséget, mert sok mindenben közösséget vállal velem, én pedig ugyanúgy vele.”

Sok boldog együtt töltött évet kívánunk Verának és Tramininak.

Nyitókép: Vera és Tramini egy speciális feladatot hajt végre, természeti környezetben haladnak, ami sok mindenre megtanítja a párost, mikozben a közlekedésbiztonsági vizsgára készülnek.