Ingyen adjuk a vakvezető kutyákat – sajtóközlemény

A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola minden esetben ingyen biztosítja a látássérült emberek számára a vakvezető kutyát. A kiképzés ütemét, ezáltal pedig a várakozási időt azonban a támogatások beérkezése határozza meg.

A sajtó tájékoztatatása
A sajtó tájékoztatatása

Tisztában vagyunk azzal, hogy a látássérült emberek akár néhány ezer forintot sem tudnának a napi megélhetésen túl költeni, ezért állami támogatás hiányában is minden esetben ingyen képezzük és adjuk át számukra a vakvezető kutyát. Sajnos az elmúlt időszakban ennek ellenkezőjéről szóló tudósítások jelentek meg a sajtóban. A helyzet tisztázása érdekében fontos hangsúlyoznunk, hogy ugyan egy vakvezető kutya kiképzése 1,5 millió forintba kerül, ezt a költséget azonban teljes egészében alapítványunk fedezi.

A vakvezető kutyát a látássérült emberek esetében alapvető szükségletnek tartjuk, hiszen lehetőséget ad arra, hogy biztonságosan közlekedjenek, teljes és önálló életet élhessenek. Így tudnak iskolába és munkába járni, és így családjaikra is kevesebb kötelezettség hárul.

Várakozás
Várakozás

Egy alkalmas kutya kiképzése átlagosan hat hónapig tart, utána közösen gyakorol, majd vizsgát tesz leendő gazdájával. Sajnos azonban előfordul, hogy egy vakvezető kutyára igénylést benyújtó látássérültnek ennél jóval hosszabb ideig kell várnia. A kutyák kiképzését a rendelkezésünkre álló anyagi források függvényében tudjuk végezni, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola ugyanis magánszemélyek és cégek támogatásából, illetve a felajánlott személyi jövedelemadó 1%-okból finanszírozza tevékenységét. Hosszú távú célunk, hogy a jelenlegi évi 12 helyett 30 látássérült személynek tudjunk vakvezető kutyát átadni, és ezzel megduplázzuk a Magyarországon egy év alatt átadott vakvezető kutyák számát.

Leendő vakvezetők
Leendő vakvezetők

A vakvezető kutyáknak igen szigorú fizikai és mentális követelményeknek kell megfelelniük. Leginkább a labrador retriever és golden retriever fajtájú kutyák válnak be, de közülük is csak minden ötödik bizonyul alkalmasnak erre a munkára. Javítja az esélyeket, ha a kutyákat kölyök koruktól erre a feladatra nevelik elő, de a napi több órás utcai speciális kiképzés csak egyéves kor felett kezdhető meg. A kutyákat ezt megelőzően széleskörű állatorvosi szűrővizsgálatnak kell alávetni, azonban az itt megfelelt kutyák mindegyikéből sem lesz még vakvezető kutya, ugyanis a mentális alkalmasságról csak a következő féléves intenzív képzés során lehet megbizonyosodni. A kutyák a speciális kiképzés végén kiképzőjükkel tesznek vizsgát, majd egy több hónapos gyakorlás következik a leendő gazdájukkal, amelynek végén jogszabály által megkövetelt közlekedésbiztonsági vizsgát kell teljesíteniük, s csak ezt követően veheti hivatalosan is használatba vakvezető kutyáját egy látássérült ember. Az alapítvánnyal való kapcsolatuk azonban a kutya teljes szolgálati ideje alatt fennmarad. A kiképzők segítséget nyújtanak a későbbiekben felmerülő problémák megoldásához és az alapítvány viseli az esetleg felmerülő drágább állatorvosi beavatkozások, műtétek költségeit is.

Ismerkedés
Ismerkedés

Kapcsolódó sajtóanyagok:

Szerző:

Címkék:


6 hozzászólás a(z) “Ingyen adjuk a vakvezető kutyákat – sajtóközlemény” bejegyzéshez

  1. Madryt avatar

    I think this is one of the most significant information for me. And i am glad reading your article. But wanna remark on some general things, The site style is great, the articles is really nice : D. Good job, cheers

    1. Piros avatar
      Piros

      Thank you for praising. Stay with us, please! 🙂

  2. Horváth Anikó avatar
    Horváth Anikó

    Tapasztalatom szerint, a kutyák képesek egymást tanítani. Ha képzett állattal együtt dolgoztatnák a kölyköket, meg lehetne gyorsítani a kiképzést. Bizom benne, hogy javaslatomat hasznosítani tudják!

    1. Piros avatar
      Piros

      Kedves Anikó!

      Köszönjük,hogy figyelmet fordít ránk, mindig szívesen vesszük az építő jellegű javaslatokat. Nem csak az Ön tapasztalata, hanem tudományos kutatások eredménye is azt mutatja, hogy a kutyák bizonyos helyzetben képesek egymástól tanulni. Ez azonban sok mindentől függ. Függ az állatok egymáshoz képesti dominancia-viszonyától, a megtanulandó feladattól és még sok környezeti tényezőtől. Az engedelmességi feladatok tanításánál ez a módszer jól használható, ezért mi is nagyon fontosnak tartjuk, hogy a kölyök kutyák fegyelmezett, jó viselkedésű felnőtt kutya mellett növekedve elleshessék a kulturált viselkedést. Ugyanakkor a vezetési feladatok a gazda-kutya páros kötődésén, egymással kialakított viszonyán alapulnak, ezt nem lehet másik kutyától tanulni, csak a kiképzővel-gazdával közösen lehet fejleszteni.
      Köszönjük hozzászólását! Reméljük,hogy továbbra is figyelemmel kíséri munkánkat!

      Üdvözlettel: Komondi Piroska

  3. Füstiné Prenker Erzsébet avatar
    Füstiné Prenker Erzsébet

    Szeretnék segíteni de én már nyugdíjas vagyok Hova tudnék én utalni egy kevés pénzt

    1. Piros avatar
      Piros

      Kedves Erzsébet!
      Köszönjük, hogy támogatja a vakvezető kutyák kiképzését! Utalni tud az OTP-nél vezetett központi számlánkra: OTP 11734004-20466859.
      Köszönettel: Piros

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük