Előrehozott karácsonyi ajándékot kaptunk Winnipegtől

Ma hajnalban kilenc labrador látta meg a napvilágot Miskolcon. A mamakutya és a picik egészségesek, jól vannak. A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola annak érdekében indította el tenyésztési programját 3 évvel ezelőtt, hogy minél több tehetséges és alkalmas kutya kerüljön vakvezető képzésbe, hiszen sokan várnak vakvezető kutyára.

A 6 szuka és 3 kan bundája a szüleik révén sárga lett, árnyalatában tér csak el, vannak világosabbak és sötétebbek. A picik megfelelő súllyal születtek (41 és 53 dkg között), Winnipeg ellése nagyon gyors és komplikációmentes volt.

Amikor tegnap este kiengedtük Winnipeget, elbújt a bokrok közé, ásni kezdett, kereste a helyét. Bent a lakásban forgolódott, nyugtalan volt. Ekkor tudtuk, készülhetünk, eljött a nagy nap.

„Winnipeg visszafogott kutya, most is egy igazi úri lány módjára viselkedett, nagyon nyugodt volt az ellés órái alatt. A megszületett kutyák azonnal szopni kezdtek, azóta is mennek, esznek, mind életrevalóak” – így jellemezte Winnipeg és Cosby kölykeit Komondi Piroska szakmai vezető, aki minden alkalommal ott bábáskodik tenyészszukáink ellésekor.

Sokan várnak vakvezető kutyára

A tenyésztési programunkban született kölyköket 6 hetes korukban teszteljük. Majd egyéves korukban ismét részt vesznek egyen, amiből kiderült, hogy mire kell odafigyelnünk vakvezető képzésük során.

Erre a tesztelési folyamatra azért van szükség, mert egy vakvezető kutya képzése több hónapig tart, amit célirányosan kell megtervezni a nagy tét miatt: sok látássérült ember, jelenleg 64 fő, vár vakvezető kutyára alapítványunknál és a képzés költséges: egy vakvezető kutya kiképzése 1,5 millió forint, a kutya egész életét felölelő összes költség pedig több, mint 5 millió forint.

Nemsokára névadót tartunk

Hagyományainkhoz híven az új generáció tagjai azonos kezdőbetűs neveket kapnak. Ezúttal, kicsit másként, két betűvel kérünk majd neveket közösségi oldalunk követőitől, ugyanis az „S” és „Sz” betűhöz értünk. A névadás kezdetéről előre fogunk tájékoztatást adni.

Szerző:

Címkék:


20 hozzászólás a(z) “Előrehozott karácsonyi ajándékot kaptunk Winnipegtől” bejegyzéshez

  1. Gazda Ágnes avatar
    Gazda Ágnes

    Szívből gratulálok a mamának, a kicsiknek, a gondozóna/k/nak.
    Név ötletek: Szerafin,Szirén,Szofi,Szellő,Száva
    Szeder,Szamóca,Szelim, Sába, Santál,
    Seila, Sámson,Simon,Solt,Salamon,Sebes

    Kívánok nagyon jó egészséget mindenkinek!!

    Üdvözlet

    1. Berta László avatar
      Berta László

      Köszönjük szépen!

    2. Berta László avatar
      Berta László

      Köszönjük a jókívánságot!

    3. marika oláh avatar
      marika oláh

      Nagyon jó egészséget kívánok, az egész Kutyus családnak ! Minden jót és szépet a SEGÍTŐKNEK!! Köszönöm szépen, az értesítéseket !

  2. Páni Róbert avatar
    Páni Róbert

    Sanyi, Sába, Sára, Sólyom, Szikra, Szirom, Szunyi, Szende, Szundi, Szépia

    1. Berta László avatar
      Berta László

      Köszönjük szépen!

    2. Berta László avatar
      Berta László

      Köszönjük a neveket.

    3. Berta László avatar
      Berta László

      Köszi szépen!!!!

    4. Berta László avatar
      Berta László

      Köszönjük az ötleteket!

  3. Dulik Ágnes avatar
    Dulik Ágnes

    Száva, Szeder, Szamóca, Szandra, Szabina

    1. Berta László avatar
      Berta László

      Köszi a neveket!

  4. Aniko McKenna avatar
    Aniko McKenna

    Nev otletek a lanyoknak: Sara, Sheeba, Shakira, Sziszi, Seville, Song
    A fiuknak: Soma, Sanya, Szimba

    1. Berta László avatar
      Berta László

      Remek, köszin szépen!

  5. Molnár Csaba avatar
    Molnár Csaba

    Suzy példáúl nekem nagyon tetszene

    1. Berta László avatar
      Berta László

      Köszi!

    2. Berta László avatar
      Berta László

      Köszönjük!

  6. Cserfalvi Annamária avatar
    Cserfalvi Annamária

    Nagyon jó hír, kis kölyök születése. Gratulálok!
    Fiú nevek: Samu, Soma, Sándor, Szamir, Szelim, Szidor és Szilas
    Nöi nevek: Sakira, Sárma, Stefi, Sztella, Szabina, Szabrina, Szaffi, Szafia, Szidi, Szinta, Szofi.

    Jó egészséget kívánok nektek.

    1. Berta László avatar
      Berta László

      Köszönjük a név ötleteid!

  7. Hangya Jánosé avatar
    Hangya Jánosé

    Gyönyörűek a kiskutyák, gratulálok a hozzáértéshez és szeretethez amivel tenyésztik és nevelik őket.

    1. Berta László avatar
      Berta László

      Köszönjük szépen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük