Calgary gondos mamaként neveli a leendő vakvezető kutyákat

Calgary egy igazi szuperanyuka, a fekete labrador apró kincseket nevel. Vasárnap 2 hetesek lesznek a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kölykei, akik között mindössze egy fekete kutyus lett csak. De vajon hogy lehet ez?

Calgary március 7-én adott életet 8 apró szőrgombócnak, akik most még szinte egy tenyérben elférnek, de nagyjából másfél év múlva valakinek igazi társai lesznek.

Összesen 1 fekete, 7 sárga labrador született a T-betűs alomban. 3 fiúcska lett, az egyetlen fekete kölyök kislány. Kölyöknevelőnket, Marton Mónikát arról kérdeztük, hogy mi törtét az elmúlt két hét. Móniék rutinosak már, hiszen tenyészprogramunkban másodszor kísérik végig Calgaryt a vemhességen, ellésen, kölyöknevelésen át.

„Az első baba kicsit megvárakoztatott minket, már épp azon gondolkodtunk, hogy egyeztetünk állatorvossal, amikor kibújt egy sárga kislány” – emlékszik vissza Móni. Az elsőszülött lány nagy súllyal született, és azóta is ő az egyik legjobb súlyban lévő kölyök. Még a három hímmel is felveszi a versenyt.

Egy vakvezető kutya egész életét felölelő összes költsége több, mint 5 millió forint. 
Kérjük támogasd adód 1%-ával a vakvezető kutyák kiképzését! 
1% adószámuk: 18449149–1–05
Kattints rá, így adhatod nekik: http://bit.ly/2Fisu28

Aztán jöttek a többiek szép sorban. Voltak, akiknek olyan sürgős volt, hogy 10 perccel testvére után ő is megszületett. Volt, hogy éppen csak a tisztogatásra volt idő két kölyök között.

„7 baba egész gyorsan megszületett, aztán viszont jött megint egy nagyobb szünet, éreztük, hogy van még bent egy kölyök, de nagyon lassan bújt elő, először kicsit gyengébb volt, nagyon elfáradt az úton, de amint tudott picit szopizni, egyből erőre kapott” – meséli Móni. Ennek az volt az oka, hogy a legnagyobb bébi született meg utolsóként.

Calgary nagyszerű anya, ösztönösen mindent jól csinál

„Az ellést megelőzően okozott némi izgalmat, mert amikor kiengedtük a kertbe a dolgát elvégezni, rohant be a bokrok alá, hogy gödröt készítsen magának és a kicsiknek. Szerencsére erről azért le tudtuk beszélni” – mondja Móni.

Azóta is szorgalmasan ellátja a kicsiket, tisztogatja és lelkesen szoptatja őket. Móni azt meséli, hogy Calgary éjszaka is önállóan intézi a dolgokat, ha megéheznek a kicsik, bemegy hozzájuk és megeteti őket.

A kicsik szépen növekednek

A kutyababák közben nagyon szépen gyarapodnak, és bár van olyan nap, amikor egyik-másik kicsit kevesebbet hízik, a következő napra bepótolják a lemaradást – mondja Móni. A kicsik már másfél hetesek, kicsit remegősen, de már próbálkoznak a 4 lábon történő mozgással. Már csak napok kérdése, hogy kinyíljon a szemük.

Egy fekete kutyalány rikít a sárga testvérek között

„Calgary előző alma után most is hasonló színösszetételre számítottunk, ezért fehér jelölőkkel készültünk – legnagyobb meglepetésünkre azonban most szinte csak sárga baba született, és csak 1 kis leányzó hozta Calgary fekete színét” – mondja Móni.

A sárga babák nagyjából egységes színűek, 1 lányka kivételével, aki ugyanolyan világos, majdnem fehér színű lesz, mint korábban Rizling és Rozé. Az egyetlen fekete leányzó aktív kiskölyök, szereti a hasát, és szívesen bújik fekete mamájához alváskor.

De hogy lehet, hogy csak egy fekete kölyök született?

„Nagyon röviden a színt két gén két allélja határozza meg, egyiket anyai oldalról kapja a kölyök, másikat apai oldalról. A fekete domináns a sárgával és a barnával szemben, tehát ha bármelyik oldalról feketét kap, fekete lesz, de van benne sárga/barna allél is. Ha a fekete szuka sárga hordozó, mint Calgary, akkor a kölykök kaphatják bármelyiket, viszont apától csak sárgát, mert neki csak az van, mivel sárga. Ebben az alomban úgy alakult, hogy csak egy kölyök kapta az anyától a fekete allélt, a többi a sárgát” – mondja Komondi Piroska, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola szakmai vezetője.