Berta László bejegyzései

L betűs kölykeink már elmúltak három hónaposak, részt vettek első kölyöktalálkozójukon, és kíváncsian fedezik fel kölyöknevelőikkel a világot. Leon, Legenda, Lars és testvéreik mind ismerik már az “ül”, “fekszik” parancsszavakat és már gyakorolják a behívást. Ebben a videóban még nagyon picik voltak, és már akkor is nagyon érdeklődőek voltak minden színes dolog iránt.

Úton a kutyámmal videó sorozatunk ötödik részét Vida Zoltánnal forgattuk, aki hat éve dolgozik alapítványunknál. Látássérültként tanít informatikát látássérülteknek. Van egy másik komoly feladata is, a vakvezető kutyáinkat teszteli, mielőtt azok gazdihoz kerülnek. Ez alatt a kutyák Zolival laknak, közlekednek a városban, munkába járnak vele.

Leon, Latte, Legenda és testvéreik itt még csak 8 hetesek voltak. Már akkor is vidáman játszottak a színes labdákkal, és minden érdekelte őket, ami mozog. Azóta mindannyian kölyöknevelőinkhez költöztek, és elkezdtek megismerkedni az alap vezényszavakkal, mint az “ül”, “fekszik”, “marad”. Mindannyian nagyon ügyesek, büszkék vagyunk rájuk!

Sokkal több vakvezető kutyára lenne szükség Magyarországon. Kiképzőnk, Királyné Barkóczi Emese rövid videóban hívja fel erre a figyelmet. Adótok 1%-ának felajánlásakor gondoljatok a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola tanulóira.

Iskolánk célja, hogy minél több kutyát képezhessünk ki, és minden látássérült ember négylábú hűséges társhoz juthasson,